DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Webber: Többé már nem a Red Bull a mérce

A Red Bull istálló egykori ausztrál pilótája, Mark Webber szerint az első három futam után egyértelmű, hogy már nem a Red Bull a mérce az F1-ben.

Ahogyan az várható volt a V6-os turbómotorok jelentős mértékben átrendezték az erőviszonyokat az F1-ben, az egyik legnagyobb vesztese ennek pedig az elmúlt négy évben veretlen Red Bull lett, akik a Renault erőforrások gyengélkedése miatt komoly lemaradásba kerültek a Mercedes GP-vel szemben. A 2014-es szezon első három futamán eddig a Mercedes GP pilótái, Lewis Hamilton és Nico Rosberg uralkodtak, de azért az ausztráliai kizárása előtt Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel is felállhatott már idén a dobogóra. Webber szerint így azért Ricciardo és a Red Bull számára is lesznek még fényesebb eredmények idén.



 

"Daniel ki fogja még ezt javítani" - nyilatkozta Webber a Sky Sportnak. "Normális, hogy néha nincs szerencséd. Talán nem annyira, mint nála az első néhány futamon, de meg fog vele birkózni. Úgy gondolom, hogy minden érkező fiatal kap egy nagyszerű esélyt és most erre a csapatnak is szüksége van. Többé már nem ők jelentik a mércét. Egy kicsit forróvá vált számukra a bajnokság eleje. De a Red Bull jó csapat, és vissza fognak térni, különösen, mert Adrian Newey vezeti a tervező részlegüket. De a Mercedes szekere fut ebben a pillanatban egy autóval, ami jó. Ezért biztosan csapatként kell dolgozniuk."



 



 

Webber a honfitársa Ricciardo sikerének is örül, aki bizony igencsak megdolgoztatta eddig Vettelt, sőt Bahreinben le is győzte a négyszeres bajnokot. "Daniel pontosan abban a korban van, amikor igazán kiugrót tud alkotni, és pontosan ezt is csinálja, és jól csinálja. Nem sok ember boldogabb nálam, amikor látja az ausztrál zászlót és azt hogy ő jól megy."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: