DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Karvai Sándor félelme ellenére döntött rekordot

Karvai Sándor Vak Motoros a félelemmel kötött barátságot, mert tudta, hogy bátorsággal minden leküzdhető, így a víziszony is.

Sanyinak közel 10 éve fennálló ellenséges kapcsolata a vízzel úgy tűnik, idén megtörik, hiszen nem mással, mint egy Jet-ski-vel állított fel egy újabb magyar rekordot, Borsi Gergő autóversenyző, és Gerencsér Csaba örökös magyar Jet-ski bajnok segítségével! 

A Sea-Doo Jet-ski tökéletesen bizonyított a vizek Hungaroringjén, a dunaharaszti jet-ski tavon.

 

 



Az eseményen Jáksó László is jelen volt, hiszen magához közelinek érezte a történetet - édesapja szintén vak volt. Jáksó László tudja azt, hogy a vak ember nem ül meg a fenekén, és ugyanúgy szüksége van mindent kipróbálni az életben, amely esetleg egyedül nehezen valósítható meg.

 

Sándorban idén sem kellett csalódnunk, hiszen hihetetlen akaraterővel és kitartással véghezvitte azt, amiben Ő sem hitt az elején. A távolság 1600 méter, a maximális sebesség 46 km/óra. A rekordot Sebestyén István, a Magyarországi Rekordok Regisztrátora hitelesítette.

 


"Azért  fontos  a mai nap a számomra, mert ma megtudtam, hogy az ember legősibb ellensége, a félelem, legyőzhető, és ma le is győztem." Karvai Sándor

 

Videó anyagok:

RTL KLUB HÍRADÓ-Jet-ski: 50 km/ órával száguldozott egy vak férfi 

 

DIGI SPORT, REGGELI START riporter: Csisztu Zsuzsa

 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: