DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Hódmezővásárhelyi házaspár nyerte az AMTS nyeremény Volkswagenjét

Az idei Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) nagy sikerrel zárult a HUNGEXPO-n, ahol március 21-23. között több mint 44 ezer látogató csodálhatta meg a különleges, 11 országból érkező autó szenzációkat. Érdekes programok és többek között egy Volkswagen Eos nyereményautó várta a kíváncsi vendégeket.


 

Ez az autó eredetileg egy 2.0 literes FSI motorral szerelt fekete Eos volt és ebből sikerült átépítenie az AMTS szakembereinek az egyedi külsővel és bőr belsővel felszerelt cabriot. Az így már teljesen új külsejű és belső terű Eos esetében nem a sebesség, hanem a vezetés élvezetesebbé tététele volt a fő cél. A fekete színt egy merész speciális matt okkersárga váltotta, az autó új futóművet is kapott az egy hónapos átalakítás alatt.



 



 

Ahogy az ATMS főszervezője és társtulajdonosa, Nokta Balázs is mondta a keménytetős cabrio egy álom volt és a nyertes, Bujáki Istvánné és férje szerencséjére sikerült is megvalósítani.



 



 

A nyeremény átadására a napokban került sor a Fáy utcai Volkswagen márkakereskedés átadójában, ahol a házaspárt Nokta Balázson kívül, Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke és Kazi Róbert a Volkswagen marketingmenedzsere köszöntötte. Az esemény kapcsán az is elhangzott, hogy a jövő évi rendezvényen is egy hasonlóan különleges nyeremény várja majd a látogatókat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: