DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

DTM: Wittmann nem igazán találta a szavakat

A Német Túraautó Bajnokság lausitzringi futamán Marco Wittmann a hatodik helyen ért célba, ez pedig bőségesen elég volt ahhoz, hogy hatalmas pontelőnyével már három versennyel a szezon vége előtt bajnok legyen. A kockás zászló után még nem igazán találta a szavakat, megtette helyette Jens Marquardt, a BMW motorsport-főnöke.

A 24 esztendős versenyző három legközelebbi riválisának, Mattias Ekströmnek, Edoardo Mortarának és Mike Rockenfellernek valódi csodát kellett volna végrehajtania, hogy életben tartsák bajnoki esélyeiket - kettejük közül azonban egyedül Rockenfeller tudott egyetlen árva pontot szerezni. Wittmann 59 egységre hízó előnye bőven elég volt ahhoz, hogy matematikailag bebiztosítsa címszerzését - amihez már hosszú ideje nem sok kétség fért. Elképesztő számadat, hogy az új második helyezett, Christian Vietoris neve mellett ugyanakkora mennyiség áll, mint Wittmann előnye - azaz 59 pont.

 



"Nagyon különleges élmény volt, amikor átszeltem a célvonalat" - mondta Wittmann a leintés után. "Azt hiszem, jobban el tudom majd magyarázni az érzéseim holnap. Ez valami különleges dolog, nagyon érzelemdús. Mindig is az volt az álmom, hogy a DTM-be jussak. Nehéz megtalálni a helyes szavakat. Képek vannak a fejemben a múltból, a gokartból, ahogy idejutottam, ez valami nagyszerű."

 

 

A BMW-főnök Marquardt már néhány meggyőző statisztikai adattal is előhozakodott: "Nehéz szavakat találni Marco Wittmann teljesítményére. Ez nem csak a mai versenyre vonatkozik, hanem az egész szezonra. Marco teljesen megérdemli, hogy az idénynek már ilyen korai szakaszában megkoronázzák. Ő a legfiatalabb német bajnok, és nem hiszem, hogy bárki ilyen hamar zsebre vágta volna a címet. Ez pedig mindössze második DTM-es évében történt. Ez egy abszolút óriási eredmény."

 

Wittmann leszögezte, az utolsó két versenyen cseppet sem fog kiengedni. "Még mindig van két célunk, a csapatok és gyártók bajnoki címe. Ezért fogok hajtani mostantól, hogy maximális pontot szerezzek az utolsó két hétvégén, Zandvoortban és Hockenheimben. Legjobb esetben kétszer lennék a pódiumon. Ugyanolyan erőt fogok belefektetni, mint eddig."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: