DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Túraautó

DTM: Az újonc Martin álmai győzelmét szerezte

Maxime Martinnal új név iratkozott fel a Német Túraautó Bajnokság futamgyőzteseinek listájára: a belga versenyző mindössze karrierje ötödik versenyén érte el ezt a bravúrt. BMW-s márkatársa, Marco Wittmann tovább növelte vezetését a bajnokságban.

Martin szokatlan életkorban, 28 évesen csatlakozott a DTM-sorozathoz, és az első versenyeken úgy tűnt, inkább a mezőny középső és hátsó szegmensének tagja lesz: első pontjait a Hungaroringen szerezte meg egy hatodik hellyel, ezt leszámítva viszont Moszkváig egyszer sem fért be a legjobb tíz közé. Az orosz pályán - ahol még sosem versenyzett korábban - azonban első rajtkockát szerzett, és különösebb nehézség nélkül a győzelmet is bezsebelte. Martin világéletében túraautózással és hosszú távú versenyekkel foglalkozott, így teljesen mást jelent számára a DTM, mint azoknak, akik a Forma-1-ből vagy annak nevelőszériáiból váltanak a zártkasztnis sorozatra.

 

"Alig hiszem el! A DTM-ben való szereplés mindig is az álmom volt. Sosem vezettem együléseseket, sosem érdekelt túlságosan a Forma-1. Helyette mindig is ebben a sorozatban akartam versenyezni. öt verseny elteltével pedig pole pozíció és első győzelem áll a nevem mellett! A bokszkiállás fantasztikus volt, a stratégiába pedig hajszálpontosan beletaláltunk. A csapat és a BMW Motorsport is fantasztikus munkát végzett" - nyilatkozott boldogan a verseny után Martin.

 



Maxime Martin nem csupán márkatársa annak a Marco Wittmann-nak, aki Hockenheimben és a Hungaroringen is győzelmeket szerzett, hanem egyben csapattársa is az RMG alakulatnál. Ez azt jelenti, hogy az istálló, amely mindössze 2012-ben csatlakozott a DTM-hez, az idei öt versenyből hármat megnyert. Wittmann negyedik lett a moszkvai futamon, ennek köszönhetően pedig már 20 pontos előnynél jár a ponttáblázat élén.

 

"Célkeresztbe kerültem az első szakaszban" - értékelte versenyét Wittmann, aki jól rajtolt, de azután több pozíciót veszített. "Emiatt a kulcs az volt számomra, hogy egy darabban végigérjek, hibák nélkül. Ez sikerült, a negyedik hely szuper eredmény. Gratulálok Maxime Martinnak és a BMW-nek."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: