DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

DTM: Belga győzelem Moszkvában

Az élről induló Maxime Martint két biztonsági autós újraindítás sem akadályozta meg abban, hogy magabiztosan megszerezze első futamgyőzelmét pályafutása ötödik versenyén.

Az első rajtkockát megszerző Martin jól kapta el a rajtot, az Audi versenyzői, Jamie Green és a bajnokság második helyén álló Edoardo Mortara azonban összeakadtak a nyitókörben, elhagyták a pályát, és a mezőny végére estek vissza. Mike Rockenfeller, aki a negyedik helyről indult, de lágy helyett a kemény abroncsokat választotta, folyamatosan esett hátra. A bajnoki éllovas, Marco Wittmann hetedikről az ötödik helyre jött előre.

 

10 kör elteltével Martin előnye közel 5 másodpercre nőtt Bruno Spengler és Adrien Tambay előtt - ugyanazt tette, amit csapattársa, Marco Wittmann Hockenheimben vagy a Hungaroringen. Christian Vietoris és Martin Tomczyk átgázoltak a mezőnyön, a 21. és 22. helyről rajtolva már a 8. és 10. pozícióban tartottak. Martin eközben stabilon növelte előnyét: a 20. körben már 10 másodperccel járt a többiek előtt.

 



A kerékcseréket Nico Müller nyitotta a 16. körben - a svájci versenyző harmadikként indult, de a bokszutcába már csak a nyolcadik pozícióból érkezett meg. Martin és a második helyen álló Bruno Spengler a 23. körben álltak ki, éppen a megfelelő időpontban, Timo Scheider Audija ugyanis a célegyenesben állt meg, amely miatt a pályára érkezett a biztonsági autó.

 

Az újraindításnál Maxime Martin megőrizte vezetését, Mike Rockenfeller azonban összeütközött a harmadik helyen haladó Adrien Tambayvel. Mindkét audis idei első kiesését szenvedte el. A moszkvai futamig ők voltak az egyedüli versenyzők, akik 2014-ben minden alkalommal pontot szereztek. A safety car visszagurult a pályára, az ütközés nagy nyerteseként pedig Timo Glock került ki, aki a harmadik pozícióba jött fel.

 

9 körig maradt bent a biztonsági autó, ha a két rögtön egymást követő szakaszt nézzük - miután a bokszba hajtott, Martin újból megőrizte a vezetést. A keményebb keveréken induló versenyzők a 35.-36. körben jöttek ki kerékcserére, alig negyedórával a leintés előtt. A legjobb közülük, Augusto Farfus is csupán a 11. helyre került vissza - a korábbi versenyektől eltérően most ez a taktika nem bizonyult nyerőnek.

 

A verseny az időlimit leteltével ért véget a 46. körben. Maxime Martin nyert, Bruno Spengler 4,2 másodperces lemaradással másodikként ért célba. A harmadik helyért nagy csata dúlt az utolsó percekben Timo Glock, Mattias Ekström és Marco Wittmann között, a dobogóra végül Ekström állhatott fel, meghiúsítva a BMW tökéletes versenyét. Wittmann negyedik lett, Nico Müller kezdeti visszaesése után feljött az ötödik helyre. Dobogós reményei ellenére Timo Glock csak a hatodikként zárt, a verseny elején remeklő Christian Vietoris követte őt, a Mercedes legeredményesebb versenyzője. Edoardo Mortara visszakapaszkodott a kilencedik helyre, Augusto Farfus végül egyetlen ponttal vigasztalódott.

 

Jamie Green, aki a verseny elején összeakadt Mortarával, már a 6. körben búcsúzott műszaki hiba miatt. Nem sokkal később Paul Di Resta is követte, a 2010-es legjobb rémes visszatérő szezonja tovább folytatódott. Scheider, Rockenfeller és Tambay nem fejezték be még a versenyt, amelynek utolsó célba érője a 18. helyen a hazai Vitalij Petrov volt.

 

A bajnokságot továbbra is Marco Wittmann vezeti, habár most történt meg vele először, hogy két egymást követő verseny valamelyikén nem nyert, előnye tovább nőtt 19-ről 20 pontra, eddigi legközelebbi riválisa, Edoardo Mortara hibájának köszönhetően. Mortara már csak a bajnokság harmadik helyét foglalja el, Wittmann mögé Mattias Ekström jött fel. Bruno Spengler és Maxime Martin a ponttáblázat 4. és 6. helyére ugrottak: a legjobb hat között a verseny előtt öt Audi szerepelt, most már három BMW.

 

A verseny végeredménye:

 

   Versenyző Márka Kör Hátrány
1. Maxime Martin BMW   
2. Bruno Spengler BMW 3. Mattias Ekström Audi 4. Marco Wittmann BMW 5. Nico Müller Audi 6. Timo Glock BMW 7. Christian Vietoris Mercedes 8. Pascal Wehrlein Mercedes 9. Edoardo Mortara Audi 10. Augusto Farfus BMW 11. Antonio Felix da Costa BMW 12. Miguel Molina Audi 13. Martin Tomczyk BMW 14. Robert Wickens Mercedes 15. Daniel Juncadella Mercedes 16. Gary Paffett Mercedes 17. Joey Hand BMW 18. Vitaly Petrov Mercedes    Adrien Tambay Audi    Mike Rockenfeller Audi    Timo Scheider Audi    Paul Di Resta Mercedes    Jamie Green Audi //$(document).ready(function(){ $("#post_text p:has(img)").addClass("nomargin"); }); $(document).ready(function(){ $("#post_text p:has(iframe)").addClass("nomargin"); }); // 20150310 //$("#post_text .post-img-title").prev('p.MsoNormal').css( "cssText", "line-height:0!important; margin-bottom:0;" ); $("#post_text .post-img-title").prev('p.MsoNormal').addClass( "imgtext" ); //$("#post_text .post-img-title").css( "cssText", "margin-bottom:0px;" ); $("#post_text .post-img-title").addClass( "imgtext_m0" ); //$("#post_text .post-img-title").next('p.MsoNormal').css( "cssText", "margin-top:10px;" ); $("#post_text .post-img-title").next('p.MsoNormal').addClass( "imgtext_mt10" );
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
© 2024 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu