DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Muller nyerte az első futamot, Michelisz hetedik

Yvan Muller is megszerezte idei első futamgyőzelmét a Citroennel a Paul Ricard-i pályán, ahol az első futam annak ellenére is a francia gyártó dominanciáját hozta, hogy két autójukat is a rajtrács végére száműzték.

Szombaton ugyan Sebastien Loeb futotta a legjobb időt a kvalifikáción Jose Maria Lopez előtt, ám pár órával később a versenybírók törölték a francia és az argentin pilóta eredményét egy technikai szabálytalanság miatt. Felfedezték ugyanis, hogy a két Citroenben nem működött megfelelően az a biztonsági szelep, amely a nagyobb ütközések során megakadályozza, hogy üzemanyag kerüljön a motorba. Emiatt szabálytalannak nyilvánították az autókat, amelyeket mindkét futamra a mezőny végére száműztek, míg a pole-t így Muller örökölte meg tőlük.

 

Az első futam vizes pályán került megrendezésre, hiszen az eső csak nem sokkal a rajt előtt állt el, majd a rajtot követően gyengébb intenzitásban ismét visszatért. Muller nem jött el jól a startnál, így a mellőle induló Gabriele Tarquini át tudta venni a vezetést, míg mögé Michelisz Norbert jött be másodiknak. A négyszeres bajnok azonban hamar magára talált, így nem kellett sok kör, hogy mindkét előtte álló autót levadássza és visszaálljon a mezőny élére. Eközben a hátulról rajtoló Loeb és Lopez sem tétlenkedtek - néhány kör elteltével már a legjobb nyolc között álltak, és sorban elkezdték befogni az élmezőny tagjait is.

 



Michelisz a dobogós helyezésében is csak addig tudott kapaszkodni, amíg Loeb meg nem érkezett mögé. A Zengő Motorsport pilótája azonban ezt követően is tovább csúszott a rangsorban, hiszen hamarosan Lopez, az esőben megtáltosodó Ladával Huff, és Valente is megelőzte. Lopezzel különösen szoros csatát vívott, és az előzést megelőző ütközésüket a leintést követően a versenybíróság vizsgálat alá is helyezte.

 

Az utolsó körökre a mezőny több tagja is látványosan szenvedni kezdett a gumikkal, ami Micheliszt talán közvetlen riválisainál is jobban érintette, így végül a hetedik hellyel kellett megelégednie az ígéretesen induló versenyen. A még szintén ma sorra kerülő második futamot Mehdi Bennani kezdi majd meg a pole-ból.  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: