DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Valaha F1-es versenyhelyszín volt: Valencia

A Valencia Street Circuit egy utcai pálya Valenciában, Spanyolországban, ahol öt évig - 2008-2012 között - rendezték a Formula-1-es Európa Nagydíjat.

A Formula-1-es szerződést 2007. június 1-jén írták alá és hét évre szólt. A szerződést Bernie Ecclestone és a Valmor Sport írta alá, amelyet a korábbi motoros, Jorge Martinez Aspar és a Villarreal futball klub elnöke, Fernando Roig vezette.

A pálya Valencia város kikötőjének útjait és az Amerika Kupa kikötőjének területét használta, illetve kifejezetten a pályához néhány utat is megépítettek. A terveket a német Hermann Tilke készítette, aki a pálya épületeit is megtervezte.

Az első versenyre 2008-ban került sor, amelyet a pole pozícióból induló Felipe Massa nyert meg. A következő évben Massa honfitársa, Rubens Barricello állhatott a dobogó legfelső fokára, majd két Sebastian Vettel győzelem következett, a 2012-es futamot pedig Fernando Alonso nyerte.




A 2012-es verseny volt az utolsó Európai Nagydíj Spanyolországban. A következő évtől kezdve a pálya vezetése azt tervezte, hogy Barcelonával váltott évben rendezik a Spanyol Nagydíjat, de ez a terv nem került megvalósításra.

Az utóbbi időben a pálya állaga sokat romlott és már a gaz is benőtte néhány helyen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: