DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Visszapillantó tükör - Ez történt Bahreinben

Az idei szezon harmadik versenyén, a Formula-1 történetének 900. versenyén láthattuk az első igazi összecsapást a Mercedes bajnokesélyes párosa, Lewis Hamilton és Nico Rosberg közt, de nemcsak ők kerültek a figyelem középpontjába, hanem a mezőny két mexikóija is - eltérő okból.

Az idei világbajnokság harmadik versenyét, a Formula-1 900. futamát Bahreinben rendezték, méghozzá a pálya történetében először villanyfénynél, így köszöntve a 10. Bahreini Nagydíjat. Ilyen felvezetéshez kiváló verseny dukált, s nem is kellett csalódnunk, hiszen a szezon első két, sokak szerint kissé lapos hétvégéjét követően egy igazán pazar versenyt láthattunk a szahíri aszfaltcsíkon. A hétvége egyik legfontosabb híre már az első szabadedzés előtt megérkezett, ekkor hallhattuk először, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher az ébredés jeleit mutatja decemberi síbalesetét követően. A bajnokról szóló híreket a mezőny tagjai is üdvözölték, így jó hangulatban kezdődhetett meg a pénteki nap.



 



 

A szabadedzések egyáltalán nem meglepő módon Mercedes-fölényt hoztak, mindhárom gyakorláson Hamilton zárt az élen, Rosberg pedig mindhárom alkalommal második lett mögötte. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor az időmérő edzésen a német három tizeddel megverte csapattársát, és idén először megszerezte a pole-pozíciót. Hamilton az edzés után maga is elismerte, hogy hibázott utolsó gyorskörén, de sportszerűen gratulált csapattársának. A harmadik hely Daniel Ricciardóé lett, ám az ausztrál versenyzőt malajziai bokszmalőrje miatt tíz hellyel visszasorolták, így Bottas és Perez került a második rajtsorba, Kimi Raikkönen pedig az ötödik rajthelyet szerezte meg, amihez fogható magasságokban ritkán járt az idén. Kellemetlen meglepetést okozott Sebastian Vettel Q2-es kiesése, valamint a Q3-at az utolsó, tizedik helyen záró Fernando Alonso.



 



 

A rajtrácsra tehát villanyfénynél sorakozott fel a 22 autó, s a hétvégén az is kiderült, hogy hamarosan akár 26-an is lehetnek a mezőnyben, Bernie Ecclestone ugyanis megerősítette, hogy két új csapat is bemutatkozhat majd a Formula-1-ben - mint azóta kiderült, erre legkorábban 2016-ban kerülhet majd sor. Egy másik érdekes hírről is beszámolhattunk a rajtot megelőzően: mint kiderült, Jean-Eric Vergne kórházba került az Ausztrál Nagydíjat követően a túlságosan extrém diéta miatt - akkoriban még sokat hallhattunk a versenyzők súlyáról, Sutil például még a futam közbeni folyadék-utánpótlástól is meg akart szabadulni Bahrein előtt, hogy a lehető legkönnyebb autóval teljesíthesse a futamot.



 



 

Az élről Nico Rosberg indult, de vezetése nem tartott sokáig, hiszen Hamilton lerajtolta őt, és innentől szinte végig vezette a futamot, győzelme mégis az utolsó pillanatig veszélyben forgott. Csapattársa ugyanis nagyon kemény küzdelemre kényszerítette a britet: miután a versenyt megszakító safety car-periódus után a taktikai előny is nála volt, hosszú körökön át vívtak test-test elleni csatát, amiből végül Hamilton jött ki győztesen. A pilóták a szabályosság határait súrolták, sőt, talán túl is lépték, a Mercedes ennek ellenére nem szólt rájuk túl határozottan, így egészen a célig küzdöttek egymással.



 



 

A harmadik helyért sokáig a Williamesek is harcban voltak, ám a safety car nagyon rosszul jött nekik, így visszaestek a két Force India és a két Red Bull mögé. Utóbbi két csapat a szezon előtt gyengébbnek tartott versenyzője, Ricciardo és Perez ment a dobogóért, s bár az ausztrál nagyon nagyot hajrázott, egyetlen kanyar hiányzott neki ahhoz, hogy végre tényleg megszerezze karrierje első pódiumát, ám ez végül nem sikerült, így a 2012-es Olasz Nagydíj óta először Perez ismét pezsgőzhetett. A mezőny másik mexikói tagja, Esteban Gutierrez szintén a figyelem középpontjába került, bár nem teljesítménye, hanem egy látványos baleset miatt: a bokszból visszatérő Maldonado oldalba kapta a Saubert, amely egy szaltót követően állt meg a bukótérben.



 



 



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: