DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Visszapillantó tükör - Ez történt Ausztráliában

Négy és fél hónappal ezelőtt, Melbourne-ben először csaptak össze a Forma-1 új szabályok szerint épített autói, hogy kiderüljön, kinek sikerült legjobban az alkalmazkodás. A Mercedesnek sikerült, fölényük pedig azóta is töretlen.

Már a szezon előtti teszteken látszott, az ő 1,6-os turbómotorral hajtott W05-ösük sikerült a legjobban, akkor azonban még úgy nézett ki, lehetnek riválisaik azon csapatok formájában, amelyek az ő erőforrásukat használják. Különösen a Williams tűnt ütőképesnek, a megbízhatóság egyértelműen az ő oldalukra billent. Bár sokan óriási Mercedes-dominanciát jósoltak - Christian Horner azt mondta, kétszer lekörözik majd a mezőnyt -, az év első szabadedzését Fernando Alonso nyerte.

 

A másodikon Lewis Hamilton már az élre állt, a Mercedesnek ekkor fél másodperc előnye volt a többiekkel szemben, az időmérőt szintén ő nyerte. A csapatot a versenyen sem lehetett megfogni, bár Hamilton nagydíja csak három körön keresztül tartott, Nico Rosberg magabiztosan behúzta a győzelmet.

 



Ami azonban meglepett mindenkit, az a címvédő csapat, a Red Bull teljesítménye volt. Előszezonjuk nem sikerült jól: csak néha tudtak egy-egy gyorsabb kört megfutni, a megbízhatóságuk pedig rémesnek bizonyult. Ehhez képest hajszálnyival maradtak le az esős időmérőn a pole-pozícióról, és a száraz versenyen is második helyen futottak be. Tovább növelte a csodálkozást, hogy nem Sebastian Vettel, hanem új versenyzőjük, a hazai Daniel Ricciardo érte el az eredményeket. Vettel versenye alig tartott tovább, mint Hamiltoné, neki is a motorral adódtak problémái.

 

A Williams ígéretes teljesítményéből egy 6. hely maradt, amelyet Valtteri Bottas annak ellenére ért el, hogy egy koccanás miatt meg kellett látogatnia a bokszutcát. A ferraris Fernando Alonso épp Bottas előtt végzett, a korábbi sikerei helyszínére visszatérő Kimi Raikkönen csak nyolcadik lett - utólag mondhatjuk, ez ízelítőt adott a szezon további részéből.

 

Megtévesztő volt azonban a McLaren 3. és 4. helye, a csapat a konstruktőri tabella első helyén állt a verseny után. A dobogós pozíciót az újonc Kevin Magnussen szerezte meg, Lewis Hamilton óta az első újonc versenyző, aki a pódiumra állt. A Toro Rossós Danyil Kvjat pedig történelmet írt, 19 évesen a Forma-1 legfiatalabb pontszerzőjévé vált.

 

A teljesen új rendszerek első éles bevetésén kiesések hadától tartottak a szekértők, végül azonban csak öten búcsúztak műszaki hiba miatt, közöttük a már említett két bajnok és a problémás Lotus csapat mindkét versenyzője.

 

Botrányos visszhang követte a versenyt. Este jött a bombahír: Daniel Ricciardót kizárták az eredményekből, mivel megszegte az egyik új szabályt, amely az üzemanyag átfolyásának mértékét maximalizálja. A Red Bull az átfolyásmérőt okolta, fellebbezett, az ügy pedig még egy hónapig elhúzódott, ekkor mondták ki véglegesen: Ricciardo nem kapja vissza helyezését. A mögötte végző versenyzők mind előreléptek egy helyet, Jenson Button pedig elmondhatja: úgy van neki idén dobogós helyezése, hogy még egyszer sem állt a pódiumon.

 

Azután az ausztrálok elégedetlenkedtek: nem kedvencük kizárása, hanem a motorhang miatt, a nagydíj szervezői perrel fenyegetőztek. Bernie Ecclestone is a zaj hiánya miatt emelte fel a szavát, akárcsak Sebastian Vettel és számos másik, Forma-1-hez közeli - vagy éppen attól távoli - véleménymondó. A sport megítélése nem állt a fénypontján, miközben a mezőny a Maláj Nagydíjra készült.

 

 

 

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

 

 

1. Nico Rosberg Mercedes 1:32:58.710
2. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +26.777
3. Jenson Button McLaren-Mercedes +30.027
4. Fernando Alonso Ferrari +35.284
5. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +47.639
6. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes +50.718
7. Kimi Raikkonen Ferrari +57.675
8. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault +1:00.441
9. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault +1:03.585
10. Sergio Perez Force India-Mercedes +1:25.916
11. Adrian Sutil Sauber-Ferrari +1 kör
12. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari +1 kör
13. Max Chilton Marussia-Ferrari +2 kör
14. Jules Bianchi Marussia-Ferrari +8 kör

 

Kiesők: 

Daniel Ricciardo Red Bull-Renault kizárva
Romain Grosjean Lotus-Renault 43 kör 
Pastor Maldonado Lotus-Renault 29 kör 
Marcus Ericsson Caterham-Renault 27 kör
Sebastian Vettel Red Bull-Renault 3 kör
Lewis Hamilton Mercedes 2 kör
Kamui Kobayashi Caterham-Renault 0 kör
Felipe Massa Williams-Mercedes 0 kör

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: