DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Korai lengetés és Mercedes uralom Kínában

Kínában sem okozott meglepetés eredményt a vasárnapi futam. Zsinórban harmadszor ugyanis ismét kettős Mercedes-győzelem született Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén. A brit pilóta pályafutása során először élhette át az érzést, hogy egymás után háromszor is a dobogó tetejére állhatott, a bronzérmes hely ezúttal Fernando Alonsóé lett.


 

"Nem hiszem el, hogy milyen csodálatos az autóm. Egymagammal versenyeztem." - szögezte le a Mercedes győztese. Hamilton kereken 25. győzelmével az örökranglistán olyan legendákat előzött meg, mint Juan Manuel Fangio és olyanokat ért be, mint Niki Lauda és Jim Clark. Közben Hamilton csapattársának, Nico Rosbergnek be kell érnie azzal az elégtétellel, hogy még mindig ő áll az egyéni ponttábla élén, igaz már csak négy pontos előnnyel.



 



 

A Ferrarinak és Fernando Alonsónak most sikerült először idén dobogóra állnia, bár ez még biztosan nem az új csapatvezető érdeme. Alonso szeret és tud is a kínai pályán versenyezni, tavalyi első helyezése is ezt támasztja alá. Csapattársa, Kimi Raikkönen pontszerző helyen, nyolcadikként lépte át autójával a célvonalat.



 

A Red Bull ezúttal egy nagy lépést tett afelé, hogy visszaverekedje magát az eddig megszokott helyére. Ricciardo és Vettel a negyedik és ötödik helyet szerezte meg. Ricciardónak pedig nem indult túl szerencsésen a hete, hiszen a hét elején kiderült nem kapja vissza Ausztráliában szerzett pontjait, de az örök optimista ausztrál megrázta magát és csak a versenyzésre összpontosított a hétvégén.



 



 

A Force India pilótái megint odatették magukat. Nico Hülkenberg hatodik, Perez kilencedik helyével ismét fontos pontokat vittek haza. Bár a csapat a konstruktőrök között visszacsúszott a harmadik helyre, az még mindig csodálatosan szép eredmény e kis csapat számára.



 

A hetedik és nyolcadik hely a két finn pilótáé, Valtteri Bottasé és Kimi Raikkönené lett. A téli tesztek során sokan sokkal szebb eredményeket vártak a Williams-től és újonnan szerződtetett pilótájától, Massától. Ezúttal Bottas volt az egyetlen Williams-pilóta, akinek sikerült az első tíz között célba érnie. Massa volt talán a mai nap legpechesebb versenyzője. A rajt során összekoccant Fernando Alonso autójával, s egy későbbi bokszbeállás során nem tudták a hátsó kerekét rendesen felrakni (a koccanás eredményeként keletkezett sérülés következtében), így pedig oly sok időt vesztett, hogy a mezőny végére tudott csak visszamenni.



 



 

A helyiek nagyot bakiztak a verseny végén, hiszen véletlenül két körrel hamarabb intették le a versenyt, amely így 56 helyett végül 54 körös lett. A szabályzat értelmében a kockás zászló lengetése utáni eredmény számít hivatalosnak. Az élmezőny végső sorrendjén ez nem változtat, de Kamui Kobajasi 17. helye bánja ezt, hiszen az utolsó körben előzte ki Jean-Eric Vergne-t, aki így visszakapta az előzés előtti helyét.



 

A Kínai Nagydíj után a csapatok visszatérnek Európába, hiszen három hét múlva a szokott időpontban (2014. május 11.) következik a hagyományosan az európai szezont nyitó Spanyol Nagydíj, Barcelonában. A Ferrari tavaly erős teljesítményt tett le az asztalra Barcelonában. A csapatvezető váltás is valószínűleg azért lett erre az időpontra tervezve, hogy maximálisan fel tudjon készülni a maranellói istálló erre a fontos versenyre. A Mercedes számára különösen jelentős mérföldkő lehet a spanyol futam, hiszen ha továbbra is domináns formáját nyújtja az sokat sejtet a világbajnokság végkifejletét tekintve.



 



 

A 2014-es Kínai Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:33:28.338

2. Nico Rosberg (Mercedes) + 18.0

3. Fernando Alonso (Ferrari) + 23.6

4. Daniel Ricciardo (Red Bull) + 27.1

5. Sebastian Vettel (Red Bull) + 47.8

6. Nico Hülkenberg (Force India) + 54.3

7. Valtteri Bottas (Williams) + 55.7

8. Kimi Raikkönen (Ferrari) + 1:16.3

9. Sergio Perez (Force India) + 1:22.6

10. Danyiil Kvjat (Toro Rosso) + 1 kör

11. Jenson Button (McLaren) + 1 kör

12. Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) + 1 kör

13. Kevin Magnussen (McLaren) + 1 kör

14. Pastor Maldonado (Lotus) + 1 kör

15. Felipe Massa (Williams) + 1 kör

16. Esteban Gutierrez (Sauber) + 1 kör

17. Jules Bianchi (Marussia) + 1 kör

18. Kamui Kobajasi (Caterham) + 1 kör

19. Max Chilton (Marussia) + 2 kör

20. Marcus Ericsson (Caterham) + 2 kör

21. Romain Grosjean (Lotus) Nem ért célba

22. Adrian Sutil (Sauber) Nem ért célba



 

A világbajnokság eredménye a 4. futam után

Pilóták:

1. Nico Rosberg 79 pont

2. Lewis Hamilton 75 pont

3. Fernando Alonso 41 pont

4. Nico Hülkenberg 36 pont

5. Sebastian Vettel 33 pont

6. Daniel Ricciardo 24 pont

7. Valtteri Bottas 24 pont

8. Jenson Button 23 pont

9. Kevin Magnussen 20 pont

10. Sergio Perez 18 pont



 

Konstruktőrök:

1. Mercedes 154 pont

2. Red Bull 57 pont

3. Force India 54 pont

4. Ferrari 52 pont

5. McLaren 43 pont

6. Williams 36 pont

7. Toro Rosso 8 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: