DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

Fodorék az élen a leghosszabb nap után

A Fodor Imre - Mesterházi Márk páros (Ford) zárt az élen az Adrenalin Energiaital Kupa leghosszabb napján. A címvédő mögött az első magyarországi versenyét teljesítő Marcin Lukaszewski (BMW) áll az összetett második helyen, őket a hazai bajnokság éllovasa, Fekete Antal (Toyota) követi.
Izgalmasra sikerült az Adrenalin Energiaital Kupa leghosszabb napja. öt szelektív szakasz várt ma a mezőnyre: a dél-nyírségi 56 km hosszú pályát kétszer, míg a rövidebb, 25 km-es nagykállói pályát háromszor teljesítette a mezőny. Már aki, hiszen több versenyzőnek is akadtak kisebb-nagyobb problémái a nap során: Stancóék borultak, de folytatták a versenyt, Sebestyénék és Fodorék defekt miatt vesztettek időt, Gombiékat, Sólyomékat, Kaposiékat, Jankowskáékat és Murczinékat műszaki probléma kényszerítette a pálya szélére, utóbbi páros számára véget is ért az Adrenalin Energiaital Kupa.

 

Az első magyarországi versenyét teljesítő Lukaszewski azonban szárnyalt, a lengyel nagyon ráérzett a nyírségi homok ízére, az 5 szuperspeciálból hármat teljesített a leggyorsabb idővel. Azonban ez is kevésnek bizonyult a címvédő Fodor Imrével szemben, aki noha csak öt másodperccel, de vezeti az összetettet. Az első háromból Fekete Antalék voltak a legpechesebbek, akik a délelőtti rajt előtt még 46 másodperces előnnyel vezettek Fodorék előtt, a nap végére azonban visszacsúsztak a harmadik helyre.



 

"örülünk, és nagyon jó érzés, hogy vezetünk, mégsem lehetünk boldogok. A harmadik gyorson az autót nekivágtuk egy tuskónak, amitől defektet kaptunk. Vesztettünk miatta némi időt, de a legnagyobb probléma, hogy eltört a bal első meghajtásunk külső féltengelycsuklója. Ezek állítólag eltörhetetlenek, így nem is számítottunk rá, hogy gond lehet vele. Nincs hozzá alkatrészünk, nem tudjuk orvosolni a problémát. Az utolsó gyorson éppen emiatt már csak hátsókerék-meghajtással tudtunk menni. Az eredményünk jó, de a lengyel srác [Lukaszewski - a szerk.] nagyon jön: 5 másodpercre van tőlünk, a reggeli 52 másodperchez képest. Ha neki vagy Tóninak [Fekete Antal - a szerk.] nem lesz gondja holnap, mi csak farvízen mehetünk utánuk" - mondta el Fodor.



 



 

A lengyel Marcin Lukaszewski navigátora, Magdalena Duhanik Persson jóval derűsebben nyilatkozott: "œEz egy nagyon jó verseny. Mély benyomást tett rám, hogy milyen jól szervezett, jól meg vannak csinálva a pályák, nagyon jó minden. Élvezzük, hogy itt versenyezhetünk, ráadásul a mai ötből három szelektívet sikerült megnyernünk. A hétvégének még nincs vége, de egyelőre minden rendben van velünk, nincs különösebb problémánk. Készülünk a holnapra."



 

Fekete Antal számára fontos a szezon utolsó duplaszorzós versenye a bajnokság szempontjából, de ő is elégedett volt a szakasz végén: "Fordulatos napunk volt, az elsőről a harmadik helyre csúsztunk vissza, körülbelül 1 perc 20 másodperc a lemaradásunk. Két profi autó és két profi csapat van előttünk, de meg fogunk tenni mindent, hogy visszafordítsuk az eredményt. Az autóval nem volt semmi gond, nem érzem úgy, hogy nagy hibát vétettünk volna, egyszerűen gyorsak a versenytársak. Ez nagyon jó, mert van kivel versenyezni. Nem szeretnék nagyon kockáztatni, hiszen az autó egy hét múlva indul Marokkóba. Természetesen fontos a magyar bajnoki cím is, de úgy gondolom, egy stabil idővel is odaérhetünk, hiszen még versenyben vagyunk."



 

A negyedik helyen álló Tomas Ourednicekre az utolsó szakasz egy részén a fék (vagyis inkább a fékhatás hiánya) hozta rá a frászt, de épségben célba hozta a Hummert. Az ötödik helyezett Hangodi Zoltán Klement Mosquitójában eltört egy rugó, és a difi sem működött tökéletesen. Varga Imre problémamentes nap végén a tizenharmadikról a hatodik helyre jött fel az összetettben.



 

A hetedik cseh Tomas Horansky a T2-es kategória legjobbja is egyben, őt Maciej Stanco követi. A lengyel pilóta délelőtt tetőre tette a Chevrolet-t, de az szerencsére csak optikai sérüléseket szenvedett, délután pedig egy fatuskóval találkozott, de ezt is megúszta egy kisebb kormánymű sérüléssel.



 

Stanco mögött két honfitársa, Mariusz Andrych és Robert Kufel fért még be a legjobb tízbe, s Horansky mögött ők állnak a T2 virtuális dobogóján is. A tizenegyedik Juraj Ulrich szervóproblémával küszködött délelőtt, a sarkában loholó Sebestyén Sándor pedig két defektet is begyűjtött a nap során, így csak az ötödik a kategóriában, amin holnap szeretne javítani.



 

Az ötszörös quados Dakar-győztes Josef Machacek a pénteki büntetése miatt csak a 13., viszont egész nap negyedik-hatodik időket autózott a Klement Mosquitóval. A tizennegyedik helyen álló Kaposi Zoltánéknak az első dél-nyírségi menet során akadtak problémáik egy törött féltengely és az általa elvágott fékcső formájában. Mögöttük Gombiék napját szintén műszaki probléma keserítette meg: az elszakadt ékszíj elnyírta a főtengely jeladó vezetékét, s bár megcsinálták az autót, kikésték az idejüket, és kénytelenek voltak forfaitolni, csakúgy, mint a tizenhatodik helyen tanyázó lengyel Katarzyna Jankowska, a mezőny egyetlen hölgy pilótája.



 

Forfaitolnia kellett Sólyom Olivérnek is, akinek Nissanján a bal első féltengely tört el, s egy trafócserét is be kellett iktatnia a szervizcsapatnak. A nap egyetlen kiesője Murczin Zsolt volt, az ő Mitsubishijén a komplett hátsó difi szakadt ki tartóstól, és biztonságosan nem lehetett megcsinálni a helyszínen. A TH csoportban a lengyel Piotr Bialkowski vezet Lovász György előtt. A motoros-quados értékelésben Heiszer Károly áll az élen Pajer Csaba előtt.



 

A több mint 450 kilométer össztávú Adrenalin Kupa vasárnap négy szelektív szakasszal zárul. A 25 kilométeres nagykállói, és a Nagykállót, Birit, Balkányt, Szakolyt és Kállósemjént is érintő 56 kilométeres dél-nyírségi pályát két ízben kell teljesítenie a mezőnynek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: