DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

Ford Ranger Dakar: csúcstechnológiát hoz a bajnok!

Látványos, technológiai csúcsszínvonalat képviselő autókban nem lesz hiány a pénteken kezdődő Adrenalin Kupán, a tereprali-ob és a Közép-Európai Zóna Trófea (FIA CEZ) idei hatodik fordulójában, Nagykálló környékén. Olyan is lesz közöttük, amelyet a Dakar-rali óta csak a magyar pályákon láthatott eddig a közönség.

Az ominózus versenygép a címvédő magyar bajnok, Fodor Imre által csatasorba állított Ford Ranger Dakar, amelyet a Ford dél-afrikai részlege és a németországi székhelyű versenyműhely, a South Racing közösen alkotott meg. Az 5 literes, V8-as, 350 lóerős szív által hajtott fenevad a januári Dakar-ralin ígéretes részeredményekkel debütált Lucio Alvarez és Chris Visser kezei között, a magyar bajnokság idei harmadik futamaként megrendezett gyulai összecsapása óta pedig Fodor is egy Ford Ranger Dakarral versenyez, így szeptember 19-21-én a dél-nyírségi közönség is szemügyre veheti a járgányt.

 



- A Ford Ranger Dakar egy igazi kezesbárány, komoly élvezet vezetni - mondta a címvédő, aki tavaly egy másik, szintén abszolút csúcstechnikát képviselő autóval, egy Toyota Hilux Overdrive-val nyerte a bajnokságot. - A Toyota is fantasztikus versenyautó volt, de a Rangerbe egy pillanat volt beleszeretni. Az első két verseny alkalmával az összeszokásra helyeztük a hangsúlyt, a legutóbbi Világkupa-futamon pedig már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk szemmagasságban lenni a nemzetközi élmezőnnyel.


Az évadnyitót kihagyó Fodor az Adrenalin Kupa előtt 97 ponttal a tabella 3. helyén állomásozik: hátránya az előtte tanyázó Hummer-nagyágyúhoz, Miroslav Zapletalhoz képest 23, míg a Toyotával bajnoki éllovas Fekete Antalhoz képest 34 egység. A pilóta a dél-nyírségi viadalon természetesen szeretné csökkenteni a hátrányát.

 


- Nagyon jó emlékeket őrzök Nagykállóról, tavaly mindenhol nagyon barátságosak voltak velünk, sokan látogattak ki a szervizparkba és a pályákra is. Versenyzőként ezt mindig jó érzés látni. Ami a bajnokságot illeti, most a harmadik helyen állunk, de elég nagy a hátrányunk, azt hiszem, a címvédésre már csak matematikai esélyünk van. Szerintem a nagykállói pályák fekszenek majd nekünk és a Fordnak is, remélem, jót versenyzünk majd! - fogalmazott a címvédő.

Az Adrenalin Kupa szeptember 19-én, pénteken 16 órától veszi kezdetét a rajtceremóniával, majd a több mint 20 egységből álló mezőny a prológot teljesíti a verseny során végig központi helyszínnek számító nagykállói homokbánya területén. A folytatásban szombaton öt, vasárnap pedig négy szelektív szakasz vár a versenyzőkre a Nagykálló, Biri, Balkány, Szakoly és Kállósemjén térségében kialakított két pályán. A díjátadó ceremóniát a tervek szerint vasárnap 16 órától tartják a nagykállói Szabadság téren.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: