DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Bánkuti: Fel kell tápászkodni és csinálni kell tovább!

Két verseny, két elfüstölő motor - a kilencszeres magyar bajnok Bánkuti Gáborra igencsak rájár a rúd az utóbbi időben. Fuglauban egy biztosnak tűnő győzelmet bukott el, miután hengerfejes lett motorja, míg most hétvégén, a Kakucs Ringen a tartalékmotor hajtókarja vágyott friss levegőre, ami egy nullapontos versenyt eredményezett a bajnoknak.

Bánkuti címvédési esélyei így aztán már csak matematikailag élnek, ami a Super1600-as kategória magyar bajnoki küzdelmeit illeti, de a sorozatos technikai problémák ellenére őrzi helyét a bajnokság virtuális dobogóján, melynek 58 pontjával jelenleg az első fokát foglalja el, 22 pont hátránnyal a mostani éllovas Luigi mögött. Október első hétvégéjén, a nyirádi szezonzárón Gábor a bajnoki ezüstöt veszi majd célba.



Sokkal jobban alakult a kakucsi FIA Közép-Európai zóna- és magyar nyílt rallycross bajnoki futam a SuperNational kategóriában érdekelt Zsipi Róbert számára, aki kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően a B-döntőbe jutott, és ott a verseny abszolút 9. helyét szerezte meg. A 2000 köbcentiméter alatti géposztályban a 6. helyen végzett, amivel az összetett pontversenyben őrzi helyét a legjobb ötben.


Bánkuti Gábor (Super1600, Peugeot 206)

"Mondanám, hogy utolért a technika ördöge, de közelebb áll a valósághoz, ha azt mondom, nem tud elhagyni, és ez nagy különbség! (Nevet.) Nem tudok mit mondani, gyűlölöm ezt a technikai hibasorozatot, de ez van. Vannak hibátlan, szép versenyek, és vannak olyan esetek is sajnos, amikor nem rajtam múlik a végeredmény, hanem a motoron, vagy egy meghibásodó alkatrészen. Az időmérőt egy másik, kisebb technikai probléma miatt kihagytam, majd az első előfutamban még kicsit óvatosabban mentem. De amint a második előfutamban kezdtem nagyobb tempót menni, és próbáltam üldözőbe venni Josef Sustát, sajnos a hajtókar kijött a blokk oldalán. Igaz, hogy ez egy tartalékmotor volt, és jó néhány versenykilométer volt már benne, de a fuglaui motorproblémánk miatt most ezt a motort voltunk kénytelenek elővenni erre a versenyre. Idén a bajnoki cím matematikailag ugyan még elérhető, de az esély erre már meglehetősen kevés. A dobogó második foka viszont még elérhető, úgyhogy erőnk szerint készülünk a szezonzáró dupla nyirádi futamra. Nagyon nem jó érzés a lelátóról nézni a Super1600 döntőjét, de másnaptól kezdve ismét megteszünk mindent, hogy ott legyünk a következő versenyen is. 20 éve ezt csináljuk, és volt már néhány nehéz időszakunk, de amikor a gödör alján vagyunk, akkor sem hagyjuk abba. Fel kell tápászkodni és csinálni kell tovább!"

 

Zsipi Róbert (SuperNational, Peugeot 306)

"örülök, hogy visszajöttünk Kakucsra egy év után. Tavaly itt kezdtem autóversenyzői pályafutásomat, és azt hiszem, össze sem lehet hasonlítani az akkori és a mostani teljesítményemet. A csapat ugyanazon Peugeot 306-osával körönként 5-6 másodperccel mentem most jobb időket, mint akkor. Jó volt lemérni, hogy mennyit fejlődtem egy év alatt, és ez lendületet ad a folytatásra, ebben az ütemben kell fejlődni tovább. Nagyon jó verseny volt, én nagyon élveztem. A pálya hátsó, földes részét a végére kicsit kijártuk, úgyhogy ott mindig azon kellett rimánkodni, hogy jó helyen érjen az autó földet, miután eldobta az egyik gödör, de ezt leszámítva tényleg minden nagyon jó volt. Az eredményem is talán jobb, mint amit vártam, úgyhogy jó szájízzel zárom ezt a kakucsi hétvégét."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: