DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team: Sikeres időmérő

Rónai Tamás, Eszenyi László és Balogh Zoltán egy két hónapos szünet után tovább folytatja a 2014-es szezont.

A hétvége első időmérőjén már túl is vannak a versenyzők. A versenyzők azt hozták, amit Tóth Tamás csapatfőnök várt tőlük.

 

"Egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben mind három srác jól szerepelt. Megálltuk a helyünket. Mostmár a holnapi napra koncentrálunk. Az időjárás egy kicsit megint játszadozik velünk, hisz az előrejelzések alapján sem lehet eldönteni, hogy esős vagy száraz versenyre készüljünk. Bizakodva várjuk a holnapi rajtot."

 

Rónai Tamás a csütörtöki szabadedzéseket kihagyta, de pályatanulással már nem kellett vesződnie.

 

 "A hosszú nyári szünet után ismét autóba ülhettem, teljesítettük az első időmérőt. A szabadedzések hiánya miatt itt volt lehetőségem visszaszokni, ami úgy érzem sikerült, hiszen kategória második időt autóztunk az igencsak megnövekedett formula autós mezőnyben."

 

Tomi mögött a kategória harmadik helyét Balogh Zoltán szerezte meg.

 

"Jól sikerült az időmérő. Sikerült teljesítenem a kitűzött célt. Nagyon boldog vagyok a kategória harmadik helyével és további javulást várok a hétvége folytatását."

 

Eszenyi László autóján több változtatást is végrehajtottak. A veszprémi versenyző már a futamra összpontosít.

 

"Egy kicsit késve értem az időmérőre, így kicsit kapkodósra sikeredett a szünet utáni indulás, az autónak a hátsó részén megtalálták a régen keresett hibát, így teljesen új viselkedési autóval kellett autóznom, ami most még erősen használja az első kerekeket. Ezen próbálunk javítani a versenyig."

 

A pénteki időmérő után szombat reggel a hétvége első versenyét is teljesíthetik a pilóták. Természetesen mindenki a dobogó tetejére vágyik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: