DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Tereprali (TR)

Hazai pályán, komoly ellenfél ellen a Qualisport

A legjelentősebb hazai tereprali-futamra hangol a Qualisport egysége: Kovács Miklós pilóta navigátorával, Czeglédi Péterrel és a főszerelő Ács Lászlóval a XI. Hungarian Baján száll harcba, ráadásul a Scania-triónak komoly ellenfelekkel kell szembenéznie az augusztus 14-16-án, Pápán és térségében tartandó Világkupa-futamon.

Nem először fordul elő idén, hogy a január közepén zárult Africa Eco Race kamionos kategóriájában ezüstérmet szerző kalocsai különítmény hazai terepen szerepel, ám míg a korábbi bevetések alkalmával jobbára bemutatóztak, addig ezúttal kőkemény versenyre készülnek. Az FIA Tereprali Világkupa magyarországi fordulójában a Scania versenykamionra és legénységére négy másik rivális vár a kategóriában, közöttük a csehek Tatra-nagyágyújával, a Silk Way Rally korábbi győztesével, Ales Lopraisszal.

 

"Nagyon jó lesz itthon igazi versenyt vívni olyan rókákkal, mint Ales Loprais, akivel a múltban nagyokat csatáztunk különféle sivatagi futamokon" - mondta a pilóta, Kovács Miklós. "Mindenképpen győzni szeretnénk és biztos vagyok benne, hogy Alesnek is hasonló tervei vannak. Legutóbb nem igazán voltak egyenlők a feltételek, mivel akkor neki új volt a gépe, így elsősorban a technika tesztelésére kellett összpontosítania. Most biztosan komolyabb lesz a küzdelem, így izgalmas, látványos csatára számítok."

 



Hosszú idő után a Hungarian Baja mezőnye visszatérhet a veszprémi katonai lőtérre, amelyről a Qualisport versenyzőjének is vannak emlékei: "Legutóbb a 2009-es Világkupa-futamon versenyeztem ott, illetve egy évvel korábban, a Közép-Európa-rali keretein belül. Őszintén szólva idehaza nincs ennél ideálisabb terep a kamionok számára, a lőtéren van elég hely ahhoz, hogy mi is bátran beletaposhassunk a gázpedálba. Nagyon, nagyon örülök annak, hogy visszatérhetünk oda. Csapatunk az októberi Marokkó-ralira, valamint az év végén startoló Africa Eco Race-re készül és remek, hogy a felkészülés közben egy ilyen csemegét is kapunk, mint ez a futam."

 

A Világkupa-összecsapáson péntek délután futják az első szelektív szakaszt a versenyzők, míg szombati négy menet vár a mezőnyre a 600 kilométer össztávú futamon. A célceremóniát szombat este, 22 órától tartják a pápai Perutz Stadionban.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: