DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gyorsasági (Gy)

Spában is helyt állt a Lotus Cup Eastern Europe

Július 10-12-én egy messzi, ám annál izgalmasabb versenyhétvégére utazott a Lotus Cup Eastern Europe, négy versenyzővel, a visszatérő Major Benedekkel, Vizin Tamással, Havellant Istvánnal és Sánta Jánossal.


 

A helyszín a legendás spái versenypálya, ahol az évtizedek során számos magas presztízsű versenyt rendeztek, és rendeznek a mai napig. Évről-évre a helyszínre látogat a Forma-1-es mezőny is, és 24 órás versenyeket is rendeznek - többek között - a 7 km hosszú pályán.



 

Ezúttal a The 25 Hours VW Fun Cup versenyhétvégéjén jelen volt a Lotus Cup UK, illetve a Lotus Cup Europe mezőnye is, utóbbi kiegészülve a Lotus CEE magyarjaival, így rekordszámú Lotus versenyzett a hétvégén, a belga versenypályán.
Fontos megemlíteni, hogy a Lotus CEE képviselői közül senki nem versenyzett még korábban a spa-i helyszínen, így mind a négyüknek új kihívást jelentett a hétvége.



 

A csütörtöki gyakorlás alkalmával Vizin Tamás és Havellant István kisebb nehézségekbe ütközött, ugyanis autóikat túl hangosnak találták, így módosítani kellett a kipufogót.



 

A Lotus Cup Europe időmérő edzésére pénteken délben került sor. A 30 perces kvalifikáción futott idők az első és a második verseny rajtsorrendjét is meghatározták.



 



 

Az abszolút pole-t érő időt a V6 Cup kategóriában induló dán Nikolaj Ipsen futotta 2:41.523-mal. A Lotus CEE "kategóriájában" Major-Vizin-Havellant-Sánta sorrend alakult ki, abszolútban ők a 22., 24., 36., 40. helyet szerezték meg. Közülük Major Benedek tudott 2 perc 50 másodperc alá menni, ideje 2:48.748 volt.



 

Az első versenyre még aznap sor került, 15.05-kor repülőrajttal vette kezdetét a félórás futam. A mezőny különösebb gond nélkül elrajtolt, a harmadik körre pedig a Lotus CEE-s versenyzők egy-egy helyet előrébb is léptek Nicholas Ferrer kiesésével. Ezt Train és Rasse pozícióvesztései követték, így az ötödik körben Major Benedek már a 19., Vizin Tamás pedig a 21. helyen autózott, míg Havellant István a 31., Sánta János pedig a 33. helyen rótta a hosszú spa-i köröket. Ekkor Benedek már három tizedre volt az előtte haladó, Lotus 2-Eleven-nel versenyző Nathalie Genoud-Prachex-től, majd Cooreman és Fenn kiesésével újabb pozícióhoz jutott mindenki. Ennek eredményeképp Major Benedek már a 17., Vizin Tamás a 19. helyen állt (a Lotus Cup Europe értékelésében az első 18. versenyző kap pontot).

Alig három perc volt már a verseny végéig, mikor Vizin Tamás az előtte autózó Janssen elé tudott kerülni, ám a belga visszavette pozícióját.



 

A 11 körösre sikerült versenyt az abszolút értékelés szerint Jack Goff (Lotus 2 Eleven) nyerte, míg Major Benedek a 15., Vizin Tamás a 19., Havellant István a 31., Sánta János pedig a 33. helyen zárt.



 

A Lotus Cup Europe második futamát szombaton rendezték, 13.00-kor rajtolt el a mezőny. A rajtot követően Major Benedek és Vizin Tamás egy-egy, Havellant István két, míg Sánta János öt pozíciót tudott javítani, így a 21., 23., 35., és 36. helyen folytatták a versenyt.

Mialatt többen pozíciót veszítettek, Major Benedek a negyedik körben már a 16., Vizin Tamás pedig a 19. helyen haladtak. A hatodik körben mindketten megelőzték Janssent, így már a 15. és 17. helyen köröztek, míg Havellant István és Sánta János mondhatni légüres térben autóztak a 32. és 33. helyen.

Az utolsó körben az élmenő Ipsen boxutca áthajtásos büntetést kapott pályaelhagyásért, így csak a 26. helyen értékelték. Ugyanakkor Major Benedek az előkelő 14., Vizin Tamás a 16., Havellant István a 31., Sánta János pedig a 32. helyen látta meg a kockás zászlót.



 

A Lotus CEE értékelése szerint, a versenyben futott leggyorsabb kört mindkét futamon Major Benedek futotta, 2:48.990, illetve 2:47.862-es idővel.



 

A Lotus Cup UK mezőnyében a belga hétvégén 50 fős mezőny jött össze, a Lotus Cup Eastern Europe képviseletében pedig itt is rajthoz állt Vizin Tamás és Sánta János, az Exige Cup kategóriában.

Ebben a mezőnyben többek között az 1990-ben a Forma-1-ben a Team Lotusnál is versenyző Martin Donnelly is feltűnt egy Lotus Elise S1 volánja mögött.



 

A pénteki időmérő edzésén Vizin Tamás a 19., Sánta János pedig a 43. időt futotta.

A Lotus Cup UK versenyhétvégéje csak egy futamból állt, az azonban nem fél, hanem egy órás, azaz 21 körös versenytávot jelentett. Vizin Tamás 19 kört tudott teljesíteni, Sánta János pedig a 34. helyen ért célba.



 

A Lotus Cup Eastern Europe következő állomása ismét a Slovakia Ring lesz, augusztus 22-24-én, a Blancpain GT Series versenyhétvégéjén.



 

Négy versenyhétvégét követően a Lotus CEE pontállása a következő:



 

1. Vizin Tamás - 70 pont

2. Havellant István - 48 pont
3. Lekeny György - 30 pont
4. Major Benedek - 23 pont

5. Lekeny Márk - 18 pont
6. Sánta János - 16 pont
7. Balog György - 5 pont



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: