DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

Kétnapos lesz a magyar Tereprali Világkupa futam

Két napba és öt szelektív szakaszba tömörítették bele a szerevezők a 2014-es HunGarian Baja tereprali világkupa futamot.

A ma megjelent versenykiírás szerint az idei HunGarian Baja versenyprogramja augusztus 15.-én pénteken veszi kezdetét, az FIA Tereprali Világkupa mezőnye rögtön bele is csap a lecsóba, hiszen péntek késő délután egy 55 kilométeres szelektív szakasszal hangolódhatnak a versenyzők. A nap zárásaként 21:00-kor egy látványos rajtceremóniával folytatódik a program, majd egy órával később a nyitó szakasz legjobbjai megválaszthatják másnapi rajtpozíciójukat.

 

Ami nem változik tavalyhoz képest, hogy a verseny központjának továbbra is Pápa városa adhat otthont, viszont az eddig megszokottal ellentétben a verseny további része másnap le is zajlik. Egy 73,5 km-es valamint egy régóta várt 100 plusszos (egészen pontosan 120,5 km-esre tervezett) szelektív szakaszon, két-két alkalommal száguldhatnak át a versenyzők. A tervek szerint este 6 órakor az első autó átszakítja a képzeletbeli célszalagot, a díjak átadására pedig 21:00-tól kerül sor.

HunGarian Baja versenykiírások
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: