DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gyorsasági (Gy)

Swift Cup Europe - Pannonia Ring

A Pannonia Ring adott otthont a Swift Cup Europe VII. és VIII. fordulójának a hétvégén. A szabadedzéseken Csik János, Benyó Máté és Balogh Bence szerepelt a legjobban.

A szombati időmérőn azonban csak félig jött be a papírforma. Balogh Bence megnyerte a Super-polet, Benyó Máté harmadik lett, míg Csik Jánost megbüntették, így a rajtrács végére kellett sorolnia. A második helyre Bernula István ért fel és várhatta a Vasárnapi első versenyt.



 

A VII. forduló rajtját Balogh és Benyó egy picit elrontotta, míg Bernula tökéletesen indult. Rögtön megelőzte Baloghot, de sokáig nem örülhetett, hisz Balogh folyamatosan támadta, majd hibára késztette és visszavette az elsőséget. Csik a végéről indulva az első kör végére felzárkózott a negyedik helyre Benyó mögé. Hosszú körökön keresztül folyamatosan csatáztak. Benyó volt a leginkább kutyaszorítóba, hisz egyszerre támadta Bernulát, miközben védekezett Csikkal szemben. Balogh ezt kihasználva folyamatosan növelte előnyét.



 



 

A középmezőnyben is egymásra találtak a versenyzők, mivel Keszthelyi hol Csikkal, hol Madárral csatázott. Misst boxutca áthajtásos büntetésre ítélték korai rajtért, de utána Lencsével akadt össze.



 

Csik Benyóval csatázott, míg le nem sodródott a pályáról, és gyorsan visszajött, de kavicságyban lassú defektet kapott. Innentől csak egy célja lehetett: Behozni az autót és tartani a pozíciót. A verseny leintését követően némileg megváltozott a sorrend. Pályaelhagyásért időbüntetést kapott Keszthelyi Vivien, Bernula István és Csik János.



 

A VII. forduló végeredménye:

1.       Balogh Bence

2.       Benyó Máté

3.       Bernula István

4.       Füge Krisztián

5.       Madár Róbert

6.       Keszthelyi Vivien

7.       Havellant Stefánia

8.       Csik János

9.       Lencse Zoltán

10.   Fekete Balázs

11.   Miss János

12.   Szíjj Csaba

A versenyben futott leggyorsabb kört Balogh Bence (2:21.064) futotta.



 

A Swift Cup Europe VIII. fordulóján egyszerre volt jelen az öröm és a dráma. A Magyar Bajnokság értékelésében, pedig szó szerint minden pontnak - akár - bajnoki súlya lehet. A várakozásoknak megfelelően, Csik János - aki pole-ból rajtolhatott - védte elsőségét, míg Keszthelyi Vivien - Havellant Stefániát megelőzve - felzárkózott a második helyre. A verseny nagy kérdése az volt, hogy miként alakul a tabellát vezető - 1 ponttal - Balogh Bence és Benyó Máté csatája. Aki előrébb fejezi, be a versenyt az fogja a hétvége után vezetni a Nemzeti bajnokságot. Benyó nagyon hamar feltudott zárkózni Keszthelyi mögé, míg Balogh beragadt az ötödik helyen Bernula mögött. A verseny felénél Keszthelyi rátapadt Csikre, azonban komoly támadást csak párszor tudott elérni, melyek azonban Csik sorról sorra visszaverte. Közben Keszthelyire megérkezett Benyó, aki egy idő után a pálya szinte minden szegletében támadta. Keszthelyi jól védte a második helyet, így Benyónak most nem sikerült őt megelőzni. A Keszthelyi - Benyó csatának köszönhetően Csik felszabadult a nyomás alól és négy másodperces előnyt tudott hamar kiautózni. Benyó ugyan körökön keresztül üldözte Keszthelyit, de a csata eredményeként Balogh is megérkezett mögé. Így a fiatal versenyzőnek döntenie kellett, hogy támad-e tovább - és ezzel veszélyezteti a harmadik helyét is - vagy elkezd védekezni Baloghhal szemben. Végül aztán Balogh döntötte el a dilemmát, amikor megelőzte Benyót - két körrel a vége előtt -így nem maradt más lehetősége, minthogy visszatámadjon. Ez sikerült, ugyan de ádáz harc kezdődött a pozícióért. Szó szerint a tabella vezetése volt a tét. Végül a kockás zászló vetett vége kettejük csatájának és Benyó Máté nyerte a kettejük küzdelmét. A versenyt Csik János nyerte. Második lett Keszthelyi Vivien, míg harmadiknak intették le Benyó Mátét.



 



 

A versenyt követően a versenybírák felülvizsgálták a pályaelhagyásokat, így Benyó Máté 2 másodperc büntetést kapott, ami egyben a dobogó harmadik fokába és a tabella vezetésébe került.



 

A VIII. forduló végeredménye:

1.       Csik János

2.       Keszthelyi Vivien

3.       Balogh Bence

4.       Benyó Máté

5.       Madár Róbert

6.       Bernula István

7.       Lencse Zoltán

8.       Havellant Stefánia

9.       Szíjj Csaba

10.   Fekete Balázs

Kiesett: Miss János és Füge Krisztián



 

A következő verseny július 4-6 lesz a Red Bull Ringen. Akkor a Kamion EB betétfutamaként szerepel a sorozat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: