DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team: Napindító verseny

A szombati kora esti időmérő után vasárnap reggel a versennyel folytatták a versenyzők a Pannóniaringi hétvégét.

Rónai Tominak sikerült újra nyerni, míg Eszenyi Laci reményeinek egy másik pilóta vetett véget. Tóth Tamás csapatfőnök javulást és további dobogós helyezést vár versenyzőitől.

 

"Ismét egy erős versenyen vagyunk túl. Rónai Tomi nem hibázott, így a kategória első helyét szerezte meg. Balogh Zozó folyamatosan javul és már a nála erősebb autókkal is csatában van Lacinak nem jött ki túl szerencsésen a lépés, hiszen a verseny elején már hátulról kapott egy ütést egy másik autótól, ezért nem tudta a tőle várható gyors köröket hozni."

 

Rónai Tominak az időmérőn megszerzett kategória második hely után sikerült nyernie, amit rögtön a rajtnál biztosított be.

 

"A versenyen nem találtuk meg az autó megfelelő beállításait, ami miatt a táv nagyobb része szenvedéssel telt, de szerencsére ennek ellenére is sikerült megnyernünk a második futamot. Remélem az utolsó időmérőre sikerül megtalálni a hiányzó láncszemet."

 

Eszenyi Laci a rajtnál több pozíciót is javított, de egy váratlan eset miatt nem sikerült dobogóra állnia.

 

"Egy normális rajtot sikerült venni, két pozíciót is tudtam javítani, de sajnos a második kanyarban hátulról hozzám értek és megpördült az autó. Mire visszafordultam a menetirányba és újra versenybe tudtam szállni 15 másodperces hátrányban voltam."

 

Balogh Zoli a hétvége meglepetése, ráadásul folytatja a javulást.

 

"A versenyen sikerült folyamatosan javítani, mert az új beállítás miatt a verseny első felében kicsit küszködtem. De még vár ránk egy időmérő és egy verseny, amin szeretnék 110%-osan teljesíteni."

 

A Slovakiaringi elmaradt futam miatt 5még egy időmérő és még egy verseny vár a csapatokra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: