DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

Minden jó, ha jó a vége - III. Gyulai Várfürdő Kupa

Vegyes érzelmekkel tért haza a hazai tereprally bajnokság harmadik állomásáról a Sólyom Team: a Sólyom-Galbács páros jól induló hétvégéjét egy kisebb baleset árnyékolta be, de a kategóriájukban így is értékes pontokat szereztek.

A pénteki nap 6,5 kilométeres prológja nem tartogatott különösebb izgalmakat, az "öt kanyar, hat egyenes" jellegű pályák egyébként sem kedveznek a HAWKING-nek. Az éles verseny után Galbács Mátyás régi álma vált valóra: ülését a promóciós prológon a felesége foglalhatta el.



 

Galbácsné Elekes Irén: "Most átélhettem, mit érez Matyi a versenyek alatt. Az autó biztonságosnak tűnik, és persze nagyon gyors. Fantasztikus élmény volt!"



 



 

A szombati nap óvatos tempóban indult, majd ezt sikerült szelektívről szelektívre növelni - egészen az utolsó szakaszig, amikor egy árok óriásit dobott a versenyautón. Külső jelek híján csak a vasárnapi első szelektíven derült ki, hogy az első gátlóknak nagyon nem tetszett az árokjárás, gyakorlatilag megszűnt elöl a csillapítás. Az eredmény: jó húsz perces hátrány.



 

A szervizcsapat varázslatos ténykedésének hála, a gátlók állapotát sikerült nulláról nyolcvan százalék közelébe feltornázni, így az utolsó két szelektíven végre versenyezhetett egy jóízűt a Sólyom - Galbács páros, és immár az időeredményre sem lehetett panasz.



 



 

Sólyom Olivér: "összességben egy jó hétvégén vagyunk túl. A szombati árokba esés nagyon nem esett jól, hatalmasat roppant a gerincem, de szerencsére tudtuk folytatni a versenyt. A vasárnapi első gyors legelején mind a négy első gátlónk kimúlt, onnantól úgy éreztem magam, mintha egy hajón ringatóztam volna. A szervizeseink azonban zseniálisak voltak, újra életet leheltek a gátlókba az utolsó szakaszra. Végre olyan a szervizcsapatunk, amilyennek látni szeretném, a versenyhétvégéken nincs más dolgom, mint a kormányt tekerni."



 

Galbács Mátyás: "Az itiner elég pontatlan volt, ami a tempónk növekedésével egyre nagyobb gondot okozott. Az autót továbbra is tanuljuk, ezt az évet erre szántuk, és úgy érzem, jól haladunk. Hatalmas élmény volt hazai pályán versenyezni, köszönjük mindenkinek, aki szurkolt nekünk!"



 

Sólyom Olivér és Galbács Mátyás az abszolút értékelésben a 15., kategóriájában a 3. helyen végzett. Az alakulat TH-s egysége, Gyabronka István és Radics Gábor kategóriagyőzelmet aratott.



 

A csapat számára a következő megmérettetés az Adrienn-Gombi Kupa lesz július 12-én Domonyban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: