DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Csirmaz Brúnó ismét a dobogón, Marton Gergő motorja elfüstölt

Egy kupával és sok-sok tanulsággal gazdagodott a mögöttünk hagyott hétvégén az M-F Motorsport csapata.

A Magyar Nyílt Rallycross Bajnokság idei harmadik fordulóján, amelyet a máriapócsi RabócsiRingen rendeztek pünkösdvasárnap és hétfőn, Csirmaz Brúnó az abszolút 7., illetve az 1600 köbcentiméter alatti géposztály 2. helyén végzett a SuperNational kategóriában, aminek eredményeképp az összetettben 14 pontra növelte előnyét géposztálya élén, abszolútban pedig feljött az 5. helyre. Mindezt még mindig a széria közeli motorral érte el, és az időeredmények is azt mutatják, egyre jobban összecsiszolódik Skoda Fabia Mk1-esével.



Ez a csapat másik versenyzőjére, a SuperNational előző évi abszolút és géposztálya magyar bajnokára, Marton Gergelyre is igaz. Ő is egyre jobban összeszokik idei versenygépével, és a mostani versenyen jelentősen sikerült csökkenteni időhátrányát az éllovas Luigihoz képest. Azonban a balszerencsés szezonkezdetből még mindig nem sikerült teljesen kikászálódnia a csapatnak, így Gergő hiába loholt ott az időmérőn és az első előfutamban is szorosan Luigi nyomában a Super1600-as kategória 2. helyén, hétfőn a második előfutamban mindenféle előjel nélkül kikönyökölt a hajtókar a motorblokk oldalán, ami a 16 éves pilóta számára a verseny korai végét jelentette.

 


 



Marton Gergely (Super1600, Skoda Fabia Mk1)
"Jó lett volna egy teljes versenyhétvégét zárni, de sajnos ez most nem sikerült. A tempónk most is megvolt, de sajnos a technika megint közbeszólt. Most már szerintem kijelenthetjük, hogy egy kicsit szerencsétlenül indult nekünk ez az év, de nem vagyunk elkeseredve. Próbálunk megoldást találni mindenre, és utána felzárkózni a leggyorsabbakhoz. A tavalyi tanulóévünk sokkal jobban indult, mint az idei, ebből viszont többet lehet tanulni, ha sikerül rájönnünk a problémák forrására, és tudunk rájuk hatékony megoldást találni. Az év hátralevő részében próbálunk majd minél több futamon rajthoz állni, és minél több tapasztalatot szerezni az autóval, miközben természetesen a győzelemért folyó csatába is mindig bele szeretnénk szólni, hiszen ezért versenyzünk. Reméljük, előbb-utóbb most már minden összeáll úgy, ahogy szeretnénk, és a néhány kis kitérő után újra elkezdhetünk lépdelni céljaink megvalósítása felé. Végül szeretnék gratulálni csapattársamnak, Brúnónak, hála neki érdekelt volt a csapat a díjkiosztón, és azért egy kis örömre is volt okunk a verseny végén."

 


 

Csirmaz Brúnó (SuperNational, Skoda Fabia Mk1)
"összességében elégedett vagyok, mert egy jó versenyt futottunk. Egyedül a döntő miatt van bennem egy kis hiányérzet, mert egész hétvégén úgy éreztem, hogy most meglehet az A-döntő, de végül nem sikerült feljutnom. A B-döntőt a 2. helyről kezdtem meg Gerencsér Dávid mögül, és sajnos nem sikerült őt megelőznöm. Többet bele is hibáztam, ezért van bennem hiányérzet. Sajnálom, mert úgy érzem, most sem magamból, sem az autóból nem sikerült kihoznom a maximumot a döntőben, előtte viszont jó volt minden. Az autó tökéletesen működött, és köszönök mindent a csapatnak. Sajnálom Gergőt a technikai probléma miatt, remélem, az év hátralevő része neki is szerencsésebben alakul majd."
 

Fodor György, csapatfőnök
"Természetesen csalódott vagyok az újabb technikai probléma miatt. Azt hittük, már magunk mögött hagytuk ezt a balszerencsés időszakot, de úgy tűnik, teljesen mégsem. Ugyanakkor ebből is tanulnunk kell: nem összetörni a sorozatos balszerencséktől, hanem ettől is csak még jobban megerősödni és még edzettebben kijönni belőle. Ami pozitívum, hogy amíg ment, addig Gergő tempója nagyon jó volt, nem volt messze Luigitól, egy kilencszeres magyar bajnok Bánkuti Gábort előzött, jobb időket ment, mint Roman Castoral a SuperNationalben, aki tavaly a fő mércét jelentette számunkra egész évben. Ezek olyan apróságok, amiket nehéz észrevenni akkor, amikor kicsit összegyűlnek a fejünk fölött a felhők, de amiket észre kell vennünk, mert a fejlődés jelei. Van egy top közeli autónk, amit mondjuk Luigi autójához, vagy az Eb-mezőnyhöz viszonyítva még mindig nem lehet top autónak nevezni, de egy erős versenytechnika, amit Gergő egyre jobban el tud vezetni. Ugyanakkor egy nagyon balszerencsés időszakban vagyunk benne, úgyhogy most az a legfontosabb, hogy kiderítsük, mi okozza a problémát, és megpróbáljunk változtatni rajta. Ne felejtsük el, hogy nagyon nagy lépésekkel haladtunk eddig előre, hiszen Gergő három éve még sehol nem versenyzett, két éve kezdett a Junior Kupában, tavaly már a SuperNationalben lett abszolút bajnok, most meg már a Super1600 legjobbjait szorongatja. Szóval semmi okunk nincs a kardunkba dőlni és elkeseredni. Tanulnunk kell mindenből, és utána még jobban csinálni, mint eddig. Brúnóra nagyon büszke lehet szerintem az egész csapat. Nagyon ügyesen és megbízhatóan megy mindig, és mindent megtesz, hogy kihozza az egyelőre gyengécske autóból a maximumot. Most nyilván nem könnyű elviselni, hogy az egyenesekben sokszor elhúznak tőle a többiek, de ezzel is rá van kényszerítve, hogy a féktávokon és a kanyarokban essen rájuk, és biztos vagyok benne, hogy később, amikor meglesz az új motor, ez is a hasznára válik majd. Nagyon jól helytállt ezen a versenyen is, a rajtjai is nagyon jól sikerültek. Amiért kár, hogy pont a döntő első néhány körében csúszott be 1-2 apró hiba tőle, de úgy gondolom, hogy megérdemelten nyerte most Gerencsér Dávid a SuperNational 1600 köbcenti alatti értékelését, mert nem hibázott, és jó tempót ment végig. Az összetettben viszont tovább növelte az előnyét géposztályában Brúnó, úgyhogy nagyon elégedettek vagyunk az eddigi teljesítményével, és örülünk, hogy legalább az egyik autónkkal problémamentes versenyt sikerült zárnunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: