DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Szalay: Sorsdöntő defekt

Egy defekt mindent eldöntött. Ebből is látszik, mennyire szoros volt a küzdelem a tereprali országos bajnokság harmadik futamán. Hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László mindössze három percet veszített a kerékcsere miatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a dobogós harmadik helyről a hatodikra csússzon vissza az Opel Dakar Team párosa. S bár reggel a győzelmet célozták meg, annak reménye így szertefoszlott, már csak a tisztes helytállás volt a cél.

Nyolc kilométerrel az első szakasz célja előtt kaptunk jobb hátsó defektet, egy teljesen sík, egyenes szakaszon, tehát különösebb ok nélkül - mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki végül hatodikként érkezett a célba. -  Nem akartuk, hogy a lyukas kerék szétverje a kocsi hátulját, ezért inkább megálltunk, és kicseréltük. Három percet vesztettünk, ami egy kicsit elvette a kedvünket, hiszen addigra már körülbelül fél percet hoztunk Fekete Antiékon."



 

Szalay és Bunkoczi rutinos a versenyzésben, s rutinos az ilyen helyzetek kezelésében, mindkét versenyző pontosan tudja, hogy a technika ördögével mindig kalkulálni kell - más kérdés, hogy nem esik , ha gond van. 



 



 

"A rajtra újra lendületbe jöttem, de akkor meg eltévedtünk egy kicsit. Volt egy balos visszafordító, a fák mögé kellett fordulni, de ott meg nem volt tovább út, és megfordulni sem volt könnyű, úgyhogy ott is veszítettünk egy kis időt. De azt számolgattuk, hogy még ezzel együtt is meglett volna a második hely, ha nincs a defekt. Azon múlt minden" - mondta a Gyulán eddig három győzelmet arató Szalay Balázs, akinek ez volt az egyetlen idei hazai versenye, októberben Marokkóba, majd az Africa Race-re készül. Azt azért tegyük hozzá: a gyulai verseny sem volt sokkal hűvösebb (sőt"), mint az afrikaiak lesznek.   GYULAI VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA



 

Abszolút végeredmény:

1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer Evo3) 3:12:02,

2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Nissan Pickup) 5:42 perc hátrány,

3. Roca Villa, Blanco García (spanyol, Schlesser) 7:22 p h.,

"6. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 9:43 p h.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: