DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Gokart

MHH Team: Sikeres teszt Jesolóban

A szlovén gokartbajnokság első futamán vett részt Fodor Géza, az MHH Rally & Kart Team csapatvezetője és immáron harmadik éve sikeres gokartversenyzője az olaszországi Jesolóban. A magyar bajnokság három hét múlva szintén ezen a pályán veszi kezdetét, így a helyismeretszerzés, az új gokart kipróbálása és a téli szünet utáni átmozgatás volt Fodor célja. Mindezt sikeresen teljesítette, sőt még egy második helyezést is szerzett a DD2 Mastersben.

 

 

Fodor Géza: - Nagyon hasznos volt a hétvége, hiszen sok olyan dolgot tudtunk kipróbálni, amely egyetlen teszten sem jött volna elő. Péntek délután érkeztünk a pályára és már ekkor tudtam menni pár ismerkedő kört. Szombaton száraz körülmények között sikerült jól beállítani a gokartot.

 

Vasárnap viszont leszakadt az ég, így nagyon erős esőben, szélviharban, majd felszáradó pályán is mentem. Ennél változatosabb körülményt nem is tudtam volna kívánni a tesztversenyünkre. Vasárnap a warm up jól sikerült, az időmérőn nem tudtam kihozni magamból a legtöbbet, de így is a leggyorsabb voltam a DD2 Mastersben. Az elődöntőben és a már felszáradt pályán a döntőben is második lettem.

 

A gokart tesztelése mellett nagyon jó alkalom volt, hogy felébredjek téli álmomból. Tavaly év végén nagyon együtt éltem a gokarttal, most viszont még mindkét rajtnál bealudtam egy kicsit. A döntőben előjött egy beállítási hibánk is, ami szintén nagyon hasznos volt, hogy egy tesztversenyen fordult elő, nem az éles bajnoki futamon.

 

A következő gokartversenyem három hét múlva lesz szintén Jesolóban, ahol a magyar bajnokság is kezdetét veszi. Ezen a héten pedig a Miskolc Ralira koncentrálok, ahol csapatvezető, koordinátor, segítő, mindenes leszek. Nagyon várom már a versenyt és szerintem jobban izgulok, mint (Krózser) Menya, hogy milyen lesz az új R4-es Mitsubishi.

 

Az MHH Rally&Kart Team 2014-es eredményei

március 23. Jesolo, szlovén gokart-bajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés

 

Magyar Gokart Szövetség Bajnoksága

 

április 11-13. OB, CEE Jesolo, Olaszország

április 25-27. OB, osztrák Rechnitz, Ausztria

május 16-18. OB Gokart Stadion, Kecskemét

június 20-22. OB, CEE Pannonia-ring, Ostffyasszonyfa

július 25-27. OB, CEE Poznan, Lengyelország

augusztus 29-31. OB, osztrák Dunaszerdahely, Szlovákia

szeptember 19-21. OB, CEE Speedworld, Pachfurth, Ausztria

október 10-12. OB, osztrák Speedworld, Pachfurth, Ausztria

*OB: országos-bajnokság, CEE: Közép-Kelet-Európai Zónabajnokság, osztrák: osztrák bajnokság

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: