DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Hét fordulós lesz az idei Lotus CEE szezon

Vannak férfiak, akik szabadidejük nagy részét nem síeléssel vagy tengerparton koktélt szürcsölgetve töltik, hanem szerelembe estek egy négykerekű szépséggel. Ők szabad hétvégéiken versenyzésre szabott Lotusokkal róják a köröket a versenypályákon, olyan nagy múltú, letisztult eleganciájú brit autókkal, melyek után a legtöbb ember csak sóvároghat.


 

Negyedik szezonját kezdi meg 2014 áprilisában a Lotus Cup Eastern Europe (LCEE), a hazai szervezésű kelet-európai Lotus sorozat. A szezon ezúttal hét állomásból áll majd, melyből négy helyszín külföldön található.



 



 

Az első versenyhétvége (április 25-27.) már hagyományosan, hazai terepen kerül megrendezésre a Hungaroringen, az Országos Bajnokság és Zóna Trophy keretein belül.



 

Májusban (9-11) a Slovaikia Ringre látogat az LCEE, ahol szintén az Országos Bajnoksággal, a WTCC betétprogramjául szolgál majd.



 

Ezt követően visszatér a széria Magyarországra, egészen pontosan a Pannónia Ringre (június 20-22.), az Országos Bajnokság és Zóna Trophyval.



 

Majd három külföldi helyszín következik. Július 11-13-án a Forma-1-esek nagy kedvencének is számító Spa-Francorchamps aszfaltja kerül felavatásra az LCEE által, ráadásul a Lotus Cup Eastern Euorpe itt a Lotus Cup Europe mezőnyéhez csatlakozik, mintegy kibővítve annak amúgy is magas létszámú mezőnyét.



 



 

Az ötödik fordulóra ismét a Slovakia Ringen kerül majd sor, augusztus 22-24-én az FIA GT betétfutamaként.



 

Spahoz hasonlóan új helyszín lesz Zolder is, szeptember 19-21-én, ahol amellett, hogy ismét a Lotus Cup Europe mezőnyével társul az LCEE, a Kamion Európa-bajnokság versenyhétvégéjén vesz majd részt.



 

A szezon zárásaként pedig a sorozat visszatér a Hungaroringre (október 10-12.), mintegy keretet adva a 2014-es évadnak.

- Ãprilis 25-27, Hungaroring

- Május 9-10, Slovakia Ring

- Június 20-22, Pannónia Ring

- Július 11-13, Spa

- Augusztus 8-10 v. 22-24, Slovakia Ring

- Szeptember 19-21, Zolder

- Október 10-12 Hungaroring



 

Ne habozzon hát senki, inkább látogasson ki valamelyik eseményre, és csodálja meg élőben a prominens angol sportautókat!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: