DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Bemutatkozott a GTA Motorsport

Nyilvánosság elé lépett múlt hétvégén Kaposi Zoltán és Szőke Nikolett új tereprali-együttese, a GTA Motorsport. A viharsarki különítmény megszépült Nissan versenygépéről impozáns helyszínen, a lőkösházai Bréda Kastélynál hullt le a lepel egy egész Európában egyedülálló 3D Show keretein belül.


 

A békéscsabai alakulat az új egyesület alapítását már korábban bejelentette, így a február 22-én tartott bemutatkozó rendezvénnyel tulajdonképpen kezdetét vette a csapat történetének első fejezete. Annyi bizonyos, hogy a bemutatkozás jobban aligha sikerülhetett volna: a nap folyamán többszáz meghívott vendég, partner és autósport-rajongó látogatta meg az eseményt. Programokban természetesen nem volt hiány: a csapat T2-es Toyotája, a korábban több Dakart teljesítő MAN szervizkamion és a Nissan Hovány Navarája naplementéig rótta az élményköröket az alkalmi pályán, ahol az autóztatásba bekapcsolódott Isuzujával az autóversenyző-műsorvezető Kőváry Barna is. Megízlelhették a terepralis száguldást az összefogás A Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület kis pártfogoltjai is, akik egy-egy ajándékcsomagot is átvehettek a GTA Motorsport versenyzőitől és munkatársaitól.



 



 

"Az idei bajnokság évadnyitóját legnagyobb csalódásunkra elhalasztották és emiatt az első futamra április közepéig várnunk kell, de elégedettséggel töltött el, hogy a bemutatkozó rendezvényen sokaknak sikerült örömet szerezni. A gyermekek boldogsága, a sok kis csillogó tekintet mindenért kárpótolt és megerősítette bennünk, hogy a jövőben több ilyen eseményre is szükség van. Az új egyesület ezt is feladatának tekinti majd, a versenyzés mellett az ilyen nyílt napokra, a nyilvánosság számára könnyebben elérhető rendezvényekre is nagy hangsúlyt kívánunk fektetni" - mondta a harmadik tereprali-szezonjára készülő Kaposi Zoltán.



 

A dízel géposztály tavalyi bajnokpárosának támogatói köre jelentősen kibővült és jutott egy bejelentés a bemutatkozó rendezvényre is: a GTA Motorsport a jövőben együttműködik az összefogás A Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesülettel, amelynek vezetője, Felföldi Sándor az idei évtől feketében pompázó Nissan versenyautó leleplezésében is segédkezett Kaposi Zoltánnak és Szőke Nikolettnek. Ezt egy egész Európában egyedülálló 3D-s épületvetítés közben ejtették meg.



 



 

"Nagyon szép az autó, a szervizcsapat tagjai sokat dolgoztak a tavalyi zárófutam óta azon, hogy tökéletes állapotban legyen. Nagy változtatásokat nem végeztünk, inkább a tökéletesítéssel voltunk elfoglalva. Tavaly több ízben is technikai gondok hátráltattak bennünket, ezeket szeretnénk megelőzni, illetve megpróbáltuk még erősebbé varázsolni a motort. Ebben a Motor Optima Kft volt a srácok segítségére. Az eddigi tapasztalatok biztatóak, készen állunk és már nagyon várjuk az első versenyt. A hazai bajnokság összes futamán el fogunk indulni és meglátjuk, hogy mi fér még bele az idei évünkbe. A támogatóinknak nagyon sokat köszönhetünk és bízunk benne, hogy büszkék lesznek ránk" - mondta a pilóta.



 



 

Fontos fejlemény a GTA Motorsport háza táján, hogy a Nissan mellett hadrendbe állítanak egy T2-es Toyota versenyautót is: "Úgy éreztük, hogy mi is elősegíthetjük a magyar bajnokság mezőnyének gyarapodását azzal, ha lehetőséget biztosítunk olyan versenyzőknek, akik érdeklődnek a szakágunk iránt. A T2-es géposztály költséghatékony formája a kezdeti szárnypróbálgatásoknak, ráadásul ez a kategória nemzetközi szinten is egyre népszerűbb. Ebben a géposztályban indult például az idei Dakar-rali egyetlen magyar autós egysége, akik szép sikert értek el. A T1-esek között az utóbbi két évben műszaki- és egyéb fronton elég tapasztalatot gyűjtött a csapat ahhoz, hogy a futamokon egy T2-es egységet is professzionális színvonalon szolgáljunk ki" - fogalmazott Kaposi, aki azt egyelőre nem árulta el, hogy kik és mikor versenyeznek majd a Toyotával.



 

Szőke Nikolett 2013-ban a tereprali-mezőny egyetlen állandó női navigátora volt és számos alkalommal bizonyította rátermettségét. A 26 esztendős hölgyre idén is kulcsfontosságú feladat vár, de már alapozhat a tavalyi szezonban gyűjtött értékes tapasztalatokra.



 

"A tereprali előtt kisebb ralisprinteken indultam, így a versenyzésnek ez a műfaja egészen új volt számomra. Nem titkolom, nem volt egyszerű az átállás, de a csapat segítségének köszönhetően hamar felvettem a ritmust, Zoltánnal pedig azonnal megtaláltuk a közös hangot. Az évad végére sikerült teljesen összecsiszolódnunk, ami az eredményeinken is megmutatkozott. Egy szezonnyi tapasztalattal a hátam mögött most jóval magabiztosabban készülök a rajtra. Mindenképpen jó, hogy a Nissannal folytatjuk, ennek köszönhetően ugyanis teljes a folytonosság, ami ebben a szakágban - ahol egyébként is sokat kell improvizálni - nagyon fontos" - mondta a másodpilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: