DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Európa-bajnoksággá válik a Suzuki Kupa

A következő évtől a magyar székhelyű versenysorozat Európa-kupává lép elő. A kedd délutáni bemutatón lerántották a leplet a kategória új versenyautójáról, az 1.6-os Suzuki Swiftről és bemutatkozott két rendkívül fiatal versenyző.

A márkakupa 2006-ban jött létre, azzal a céllal, hogy új, tehetséges magyar versenyzőket neveljen ki. Hogy a szándék mennyire járt sikerrel, jól mutatja, milyen eredményeket ért el azóta az első év bajnoka, Michelisz Norbert. De olyanok szerepelnek még a széria korábbi résztvevői és győztesei között, mint a kamionversenyző Kiss Norbert és Major Benedek, illetve az Európai Túraautó-bajnokságig eljutó ifj. Ficza Ferenc és Tim Gábor. Az utóbbi években a széria külföldi helyszínekre is kirándulást tett, bár hangsúlyban eddig a magyar pályák maradtak.

"Az idei a megújulás éve, két nagy változás is történt" - mondta Burkus Egon, aki már 2009 óta a sorozat promótere. "A Nemzetközi Automobil Szövetség felé fordultunk, hogy európai sorozattá válhassunk, így a hét versenyből négyre kerül majd sor külföldi helyszíneken. Kettőször a WTCC betétfutamaként fogunk versenyezni."

A versenynaptár öt különböző pályán szerepel majd itthon és két szomszédos országban, ezek a Hungaroring, Pannóniaring, Ausztriában a Red Bull Ring és Salzburgring, illetve a Slovakiaring. Utóbbi helyszínre a versenyzők kétszer is elutaznak, akárcsak a Hungaroringre, ahol a szezon kezdődik és zárul. A legtöbb helyszínen két futamot kell teljesíteni a versenyzőknek, az évadzárón azonban hármat. Májusban a kategória a Slovakiaringen és Salzburgringen a Túraautó-világbajnoksággal osztozik a pályán, a Red Bull Ringen pedig a kamion-EB-vel.

1. Hungaroring április 25-27.
2. Slovakiaring május 9-11.
3. Salzburgring május 23-25.
4. Pannóniaring június 20-22.
5. Red Bull Ring július 4-6.
6. Slovakiaring augusztus 8-10.
7. Hungaroring október 10-12.

 

Burkus Egon, aki maga is rajthoz fog állni a versenyeken, ezután a másik változtatásra tért ki: "Az 1.3-as Swifteket nyolc éve használjuk, fontos megjegyezni, hogy ezalatt egyszer sem történt olyan kiesés, amelynek motorhiba volt az oka. Ezért maradtunk a Suzuki márkánál, az idei évre pedig 15 darabot építünk az új 1.6 Sportból."



Ezután leleplezte a debütáló autó egyik példányát, Major Benedekkel együtt, aki, mint már említettük, szintén korábbi szereplője a kupának. A kamionos Európa-bajnokság fiatal futamgyőztese felelevenítette emlékeit: "Ilyen autóval kezdtem versenyezni. Amikor először kipróbáltam, sok mindent nem értettem, például, hogy miért van három pedál. Kisebb zökkenők voltak a váltással is, de az elejétől kezdve nagyon tetszett."

Benedek 2010-ben, 13 évesen szerepelt a mezőnyben, ahova már a 12. születésnap után be lehet kerülni - a kategória egyik célja, hogy fontos utánpótlás-nevelővé váljon. Az Oxxo juniorcsapata színeiben két nagyon fiatal újonc mutatkozik be idén, Benyó Máté és Keszthelyi Vivien.

"Kint voltam az A1-Ringen, ott láttam először a Suzuki Kupát. Beszéltem Egonnal, így lettem versenyző" - mesélte Keszthelyi Vivien, aki alig múlt 12 éves. Őt és Benyó Mátét Major Benedek fogja tanácsokkal ellátni. "Hat éves voltam, amikor először vezettem. A szüleim örülnek neki."

Ehhez Burkus Egon is hozzátette: nagy az érdeklődés a gyerekek oldaláról, akik "az első teszt után nem hagyják nyugton a szüleiket."

A sajtótájékoztatón megjelentek a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség frissen kinevezett tisztviselői is. Benyó Miklós, a szervezet új elnöke, Szabó László, a Sporttanács vezetője, valamint Gáspár István, a gyorsasági szakág vezetője mind örömüket fejezték ki a kupa bővülésével kapcsolatban. "Szívesen beszélnék terepraliról, ez még egy új feladat nekem" - jegyezte meg kissé megilletődve Benyó Miklós.

Burkus Egon zárásként rövid kitekintést tett a jövőbe: "Tizenöt új Swift 1.6 fog versenyezni, de ebben az évben maradnak a régi autók is. Húsz résztvevő jelenleg biztos, de remélhetőleg huszonöt-harminc is lesz. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy valódi európai sorozat váljon a kupából, egyre több résztvevővel. A jövőben évről évre messzebbi helyszínekre szeretnénk jutni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: