DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Aki megtanította Rosbergnek a Hungaroringet

Nico Rosberg sokkal jobban kötődik Magyarországhoz, mint azt gondolnánk. A sikeres magyar autóversenyző, Bódis Kálmán hosszú évek óta baráti viszonyt ápol a némettel, ő ismertette meg vele a mogyoródi pályát és gyakran saját lakásában szállásolta el a 2014-es bajnoki aspiránst. Bódisnak az idei szezonról is megvan a véleménye.

Bódis Kálmán már 32 éve nem lankadó lelkesedéssel rója a köröket versenypályákon, idén az Autós Gyorsasági OB túraaautós mezőnyében versenyez saját fejlesztésű autójával, a Silver Stinggel, pályafutása korábbi szakaszában pedig elismert nemzetközi kategóriákban szerzett magának hírnevet és barátokat pilótaként és csapatfőnökként.

 

"A német Formula-Fordban is versenyeztem, olyan nevek ellen, mint Frank Biela, Michael Bartels vagy Heinz-Harald Frentzen. Egyik évben ilyen mezőnyben a 8. helyen végeztem a nagy német bajnokságban" - kezdte terebélyes karrierjének összefoglalóját.

 

"Szerepeltem rengeteg különféle bajnokságban, a német F3-ban és a Formula 3000-ben is, ahol később saját autóm is volt. A formaautó után túraautókra váltottam, sokszor nyertem hegyi versenyeken, de rengeteg híres 24 órás futamon is elindultam, és sokáig szerepeltem a Porsche Szuperkupában."

 

 "Az évek során nagyon sok Formula-1-es pilótával is jó baráti viszonyt alakítottam ki, mint például Gerhard Berger, Frentzen, Jyrki Jarvilehto, és sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot."

 



Hasonlóképpen hozta őt össze a sors a Rosberg-családdal még Keke bajnoki évének környékén, a finn pedig egy napon váratlan kéréssel fordult a magyar versenyzőhöz.

 

"Nico apjával, Keke Rosberggel még az 1980-as évek elejéről ismerjük egymást" - idézi fel. "Egy napon pedig kaptam tőle egy telefonhívást, és azt mondta, hogy elküldené hozzám a fiát, hogy megtanítsam neki a Hungaroringet. Ez 2005-ben volt, amikor Nico a GP2-ben versenyzett. Eljött, itt lakott nálam, sokszor még a következő években is. Az első látogatása során egyedül jött, és illedelmes diákként már a tesztet megelőző napon megjelent a garázsban, hogy magához alakítsa az ülést, megismerkedjen az autóval."

 

"Éppen akkor lett kész a prototípus Porschém, és az első körét mellettem ülve tette meg a pályán. Megmutattam neki, hogy körülbelül honnan hová kell érkezni, az ideális íveket, hiszen ezek a tulajdonságok állandóak, függetlenül attól, hogy milyen autót vezetünk. A következő körben már ő ült a volánhoz, de kértem, hogy lassan menjen, hiszen csak így tudja megtanulni a pályát. Az első kört végigcsinálta, ahogy mondtam, majd közöltem vele, hogy most már odaléphet a gázra. Amint ezt kimondtam, azonnal elkezdte tolni, és a 2-es kanyarba már oldalt csúszva érkeztünk. Én már aggodalmasan ültem mellette, de végül persze semmi baj nem történt, viszont két személlyel az autóban rögtön ment egy 1:54-es kört. Na, van még mit tanulnom - gondoltam rögtön magamban."

 

A GP2 magyar hétvégéjén aztán egy technikai szabálytalanság miatt a rajtrács végére száműzték, de a sprintversenyre már felverekedte magát a második helyre. Bódis is jelen volt, és látta, amint Rosberg mosolyogva száll ki az autóból, félig kibújik az overáljából, és annak ujját a földön húzva rohan ünnepelni. Az apja azonban megálljt parancsolt neki:

 

"Szedd össze magad, mert anyád mossa a ruhát!" - idézte vissza viccesen Bódis az idősebb Rosberg szavait. "A fegyelem tehát mindig fontos volt a családjukban, ami meg is látszik rajta. Nagyon érdekli a technika, hogy mi miért történik, így még a mai napig megkérdezi tőlem is, hogy mit fejlesztettünk a prototípuson, sőt, az is érdekli, hogy mit gondolok a jelenlegi versenyeiről."

 

Az évek során Rosberg igyekezett viszonozni a segítséget, így mindig gondoskodik arról, hogy egy paddock-belépő Bódis rendelkezésére álljon a Magyar Nagydíjon. Ezen a hétvégén is találkoztak, és eszmefuttatásaik alapján a magyar szakember arra a megállapításra jutott, hogy a Mercedesnél nem álltak a helyzet magaslatán ezen a nagydíjon.

 

"Most is beszélgettem vele a Magyar Nagydíj időmérőjét követően, de a pole megszerzése után elismerte nekem, hogy hatalmas szerencséje volt, amiért a vizes pályán nem csúszott a falba a célegyenes végén. Szerintem a mérnökének tudnia kellett volna, hogy mennyi víz van a pálya egyes pontjain, és közölnie vele, hogy milyen fékezési keménységgel lehet elfordulni. Rengeteg mérnök szaladgál a garázsokban és a bokszban, de mind el vannak foglalva a kis virtuális világukkal, pedig az sem mindig szentírás. Ebben az esetben, ha csak felnéztek volna az égre és látják, hogy hol vannak a felhők, pontosan megmondhatták volna, hogy hol esett az eső, és hogy fog-e még esni. Én csapatfőnökként gondolkodva persze már a hibást keresném, de ő csak annyit mondott, hogy szerencséje volt."

 

"A verseny végén is találkoztam vele, ekkor már fogta a fejét és húzta a szája szélét. Már sokat nem beszéltünk, de az arcmozdulatai mindent elárultak. Nem értem, hogyan kérhetett a csapat olyat, hogy Hamilton engedje el őt. Az istálló részéről ez nagy felelőtlenség volt. Nicónak kellett volna azonnal elmennie mellette, ahogy lendülettel megérkezett mögé. Sokszor beszéltünk vele erről is, hogy ha egy versenyző nagy tempóval utolér valakit, akkor legkésőbb a következő körben meg kell őt előzni, különben belassul, elveszíti a lendületét és beragad mögé. Ezt a saját példámon is tudom."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: