DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Massa azt nyújtja, amit a Williamsnél vártak tőle

Noha a pályán elkerüli őt a szerencse, a Williams elégedett Felipe Massa idei produkciójával, akinek tapasztalatát a csapat az autó fejlesztésében is felhasználja.

A legutóbbi erős versenyeket követően már kétségtelen, hogy a Williams megérkezet a Mercedes és az üldözők közötti légüres térbe, és a második legerősebb csapatként dobogóeséllyel állhat rajthoz a futamokon. Valtteri Bottasnak sikerült is már háromat szereznie, Massa azonban még csak négyszer végzett idén a pontszerzők között, és a legjobb eredményeként az ausztriai negyedik helyére tekinthet. Persze mindebben közrejátszott, hogy Melbourne-ben, Silverstone-ban és Hockenheimben sem élte túl az első kört, míg Montrealban az utolsó körben balesetezett. A grove-i istállónál tisztában vannak vele, hogy a brazil emiatt tanyázik csupán 30 ponttal a tabella 10. helyén.

 

 



"Felipe kiváló munkát végez, csupán elképesztő balszerencse üldözi" - mondta a Formula-1 hivatalos honlapjának Claire Williams csapatvezető-helyettes. "Rutinos versenyző, tehát elég érett már ahhoz, hogy tudja, a dolgok nem mindig alakulnak az ember szájíze szerint. Nem emészti fel őt a helyzet."

 

"Felipe pontosan azt nyújtja, amit vártunk is tőle. A tapasztalatának köszönhetően rengeteget segít a mérnökeinknek az autó fejlesztésében. A csapatban mindenki számára nagy inspirációt jelent, hogy egy ilyen kaliberű versenyző érkezett hozzánk. Határozott üzenetet adtunk ezzel a világ tudtára arról, hogy nagyon is komolyan gondoljuk a célkitűzéseinket."

 

A Német Nagydíj után a Red Bullnál és a Ferrarinál is kijelentették, hogy komoly aggodalmat jelent számukra a felerősödő Williams tempója, ezzel egyidejűleg pedig a grove-iak is bejelentették igényüket a tabella ezüstérmes pozíciójára.

 

"A Red Bull csupán 67 ponttal áll előttünk a második helyen. A jelenlegi pontrendszer mellett nem látok rá okot, miért ne szállhatnánk harcba a második pozícióért" - mondta Williams. "Mindig is olyan csapat hírében álltunk, akik a szezonon át végig fejlesztik az autót, és ehhez most rendelkezésünkre is állnak a szükséges erőforrások."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: