5. Jaguar Racing - 2000-2004
A Jaguar név azt követően került az F1-be 2000-ben, hogy a Ford felvásárolta az 1997-ben a száguldó cirkusz mezőnyébe érkező és 1999-ben futamgyőzelmet szerző Stewart istállót. Több pénz, nagy nevek a menedzsmentben, néhány egészen jó pilóta jellemezte ezt követően a csapatot, a várva várt siker azonban elmaradt, de nagyon, így végül a 2004-es szezon végén a Ford 1 fontért eladta az egész istállót a Red Bullnak. A Ford által a csapatba beleölt nagy pénzek ellenére a Jaguar ugyanis csak kis cica volt az F1-ben, így a lassú és megbízhatatlan autók, Machiavellit is megszégyenítő vezetési elvek, egy sikertelen kísérlet Adrian Newey megszerzésére és négy év alatt két dobogó maradt csak a csapat után, akik a legjobb helyezésüket 2003-ban és 2004-ben érték el a konstruktőri ponttáblázaton két 7. hellyel.
4. Coloni F1 - 1987-1991
Papíron a Coloni F1-es erőfeszítései nem tűntek rossznak. Enzo Coloni kis csapatával bajnoki címet szerzett az olasz Formula-3-as bajnokságban, majd egy sikertelen Formula-3000-es kalandot követően a Coloni 1987-ben két futam erejéig, majd 1988-ban már teljes szezonra megérkezett a Formula-1-be. Coloni megpróbált egy erős csapatot összehozni, így az AGS-től megszerezte Christian Vanderpleynt, valamint leigazolta Michel Costát és Frederic Dhainhaut-t, majd 1990-ben a japán Subaru anyavállalatával Fuji Heavy Industries céggel karöltve egy 12 hengeres boxer erőforrással próbált sikereket elérni az F1-ben. A nagy tervek azonban nem váltak valóra, így bár a Coloni szerethető gárda volt, a pályán mutatott négy éves teljesítményük azonban már nagyon kínos volt, a Coloni tartja például a Formula-1 történetének szomorú rekordját a futamra történt sikertelen kvalifikáció tekintetében. Sőt mi több fennállásuk utolsó három évében 46 futamból 41-re nem csak, hogy nem tudták kvalifikálni magukat, de abban a három szezonban egyetlen egyszer sem értek célba a csapat autói. Az istálló azonban futamról-futamra kitartóan megjelent, és dolgozott, pedig a pletykák szerint 1990-ben Coloni úr a szezon nagy részében nem is tudta fizetni a csapat tagjait. Mindenesetre a csapat és Enzo Coloni becsületére legyen mondva, a Coloni nem várta meg a csődöt, hanem az 1991-es szezon végén távozott a Formula-1-ből, hogy később más sorozatokban fényesebb eredményeket érjenek el. Jelenleg Ezno Coloni tulajdonában van az AutoGP sorozat.
3. MasterCard Lola - 1997
Coloni F1-be való megérkezése sem festett rosszul papíron, 1997-ben a Lola kilátásai - legalábbis papíron - egyenesen fantasztikusak voltak. Az angol Lolának komoly tapasztalatai is sikerei voltak az amerikai IndyCar-ban, sőt ha lényegesen kevesebb sikerrel is, de 1962 és 1993 között többször is megpróbálkoztak már F1-es autó tervezésével más csapatok megbízásából. 1997-ben azonban úgy döntöttek, hogy saját maguk indítanak egy csapatot az F1-ben, amihez főszponzorként egy világcéget, a MasterCardot nyerték meg. A Lola eredetileg 1998-ban akart beszállni az F1-be, a műanyagkártyás vállalatnál azonban más elképzelések voltak, így bedobtak némi pénzt és arra kényszerítették a Lolát, hogy már egy évvel korábban elinduljon az F1-ben. Az eredmény azonban igazi katasztrófa lett. A csapat T97-es versenyautója alapvetően egy könnyített IndyCar versenyautó volt, ami még nem feltétlenül lett volna baj, de az autó sajnos nemcsak, hogy szélcsatornát nem látott belülről, de a pályán sem ment egy métert sem a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. Ezek után a csapat pilótái Ricardo Rosset és Vicenzo Sospiri 12 másodperccel voltak lassabbak a pole pozíciót megszerző Jacques Villeneuve Williamsénél, miközben a mezőnytől is 5 másodpercet kaptak, így nem állhattak rajthoz Ausztráliában. A következő, Brazil Nagydíj előtti szerdán a Lola úgy döntött, leállítja F1-es projektjét, ami 6 millió fontos veszteséget okozva majdnem csődbe vitte a patinás céget.
2. LIFE - 1990
Sok Formula-1-es autó különc műszaki megoldására mondták már azt, hogy az egy időzített bomba. A Life W12-es erőforrása is ilyen volt, ez azonban a kis olasz csapatot nem rettentette el, így 1990-ben megpróbálták a W12-es technológiát meghonosítani a Formula-1-ben. Még a biztonsági szempontok sem érdekelték őket, csak hogy W12-es motorjukat a lehető legjobban integrálják az autó karosszériájába. Végül a biztonság miatt nem kellett aggódniuk, az autójuk ugyanis túl nehéz, a motor pedig túl gyenge lett, így a Life L190-es egyszerűen túlságosan lassú volt ahhoz, hogy a pilóták veszélyben legyenek. A 480 lóerős W12-es motor ugyanis bő 200 lóerővel tudott kevesebbet, mint a McLarenek V10-es Honda motorjai. Mindennek következtében a Life az 1990-es szezonban egyszer sem tudta magát kvalifikálni a futamra, San Marinóban például Bruno Giacomelli 424 másodperccel volt lassabb a pole pozíciós időnél! Miután Monzában is 28 másodpercet kaptak, a Life a Judd V8-as motorjára váltott, nagy előrelépést azonban ez sem eredményezett, így végül két futammal az 1990-es szezon vége előtt a csapat örökre eltűnt a száguldó cirkusz világából.
1. Andrea Moda - 1992
Az olasz ruhaipari vállalat, a Benetton sikereit megirigyelve az olasz cipőgyár, az Andrea Moda tulajdonosa, Andrea Sassetti úgy döntött, ők is kipróbálják magukat a száguldó cirkusz világában. Sassetti felvásárolta a Coloni F1-es csapat maradék felszerelését és autóit, majd váratlanul megjelent a csapatával az 1992-es szezon nyitófutamán a Dél-Afrikai Nagydíjon. Azonban már itt kiderült, hogy az Andrea Moda Formula nem több, mint egy alibi-csapat.
Az első futamon rajthoz sem állhattak, ugyanis Sassetti nem fizette be az új csapatok számára kötelező 100 000 dolláros nevezési díjat, mondván, hogy az Andrea Moda Formula nem új istálló, hiszen ők a Coloni utódcsapata. Ezt követően a második futamon Mexikóban a csapat autói pályára sem tudtak lépni, mert azok még mindig építés alatt voltak. Később a Francia Nagydíjon pedig azért nem tudtak rajthoz állni, mert a kamionjaik beragadtak a forgalomba. A csapat és annak jobb sorsa érdemes pilótái, Roberto Moreno és Perry McCarthy később sem alkottak valami nagyot, hisz az autó jó 15 másodperccel marad el az élmezőny tempójától. A csapat számára a mélypontot a Belga Nagydíj jelentette, ahol McCarthy úgy száguldott ki a pályáról az Eau Rough-ban egy laza kormányösszekötő miatt, hogy a műszaki hibáról a csapat korábban tudott, ennek ellenére kiengedték az autót a pályára. Szerencsére Sassettit még azon a nagydíjhétvégén őrizetbe vették a rendőrök számlahamisításért, az Andrea Moda Formulát pedig az F1 jó hírének a veszélyeztetése miatt kizárták a bajnokságból.
