DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

VSR: A fináléhoz közeledve (videóval)

A Seat Eurocup-ban már lezárult a bajnokság, s a Formula Masters is közeledik a felé, hogy megtudjuk, hogyan alakul a pontverseny végeredménye. A hungaroringi záró futam előtt a mezőny az utolsó nemzeti kör, utolsó futamát teljesítette, melyre Assenben került sor.

A Eurocup versenyén Báldi Gergő már megmutatta, hogy fekszik neki a pálya, és most az OW bajnokság futamán se volt ez másképp! Az időmérőt, majd mindkét futamot megnyerte, mondhatni könnyedén, ám volt néhány kalandos pillanata.



 



 

Csuti Zoltán végig szépen teljesített mögötte, és a számára fontos pontokat hozta, két második helyével, amivel magasra tette a lécet kihívóival szemben.



 

Nagy Dávid, Suborits Péter és Varga Dávid nem első alkalommal találtak egymásra a szezon során, a küzdelmük pedig ismét látványosra sikeredett. Kemény, de fair csaták jellemezték versenyüket. Természetesen a hátsó régiókban is akadtak szép számmal olyan szituációk, melyre érdemes volt odafigyelni.



 



 

Ahhoz képest, hogy a bajnokság a végéhez közeledik, még mindig van érdeklődés iránta, az új versenyzők számára. Somogyvári Levente személyében köszönthettünk egy debütáló versenyzőt! Az időmérőt, majd az első futamot is a 13. helyen zárta. A második futamon feladni kényszerült a küzdelmeket.



 



 

A versenyek, valamint az időmérő alatt nehéz, de száraz körülmények fogadták a rajthoz állókat. A kigyorsításon a kerékvetők hiánya okán bőven termelték a pilóták olykor-olykor a porfelhőket, hasonlóan a Seathoz! A Hungaroringen megrendezendő záró forduló előtt még mindig nem dőltek el a főbb kérdések, így izgalmas és akár ismét drámai versenyre számíthatunk! Eldől, ki nyeri meg a nagy lehetőséget, hogy élőben is kipróbálhassa magát, valamint kik lesznek a további szerencsések, akik ajándékcsomagok s kupák büszke birtokosai lesznek!



 

Mindez kiderül a folytatásban! Tartsatok velünk!



 

A bővebb eredmények és statisztikák a VSR.hu oldalon találhatóak meg. További információk szokás szerint a Fórumon és a Virtual SimRacing Facebook profilon érhetőek el.



 

A futam közvetítésének ismétlése a lenti videón tekinthető meg!



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: