DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Hadik: Idén egy Eb-n még mindenképp szeretnék elindulni

A 2009-es év abszolút és N-csoportos magyar bajnoka, Hadik András idén ugyan nem fut teljes szezont a magyar rali-bajnokságban, de amikor feltűnik, Subaru Imprezájával mindig üde színfoltját képezi a mezőnynek, és rendre az élmezőnyben csatázik az előkelő helyezésekért.

Mindez az elmúlt hétvégi Kassa Ralin sem volt másként, ahol navigátorával, Kertész Krisztiánnal az oldalán végig nagy csatát vívtak az abszolút 3. helyért a Botka Dávid - Mihalik Péter egységgel szemben. Ebből a párharcból most ugyan vesztesen jöttek ki, de a pilóta a 4. hellyel sem lehetett csalódott, pláne úgy, hogy ő fáradtabban érkezett a helyszínre, mint riválisai.

 

Alábbi rövid interjúnkban Hadik Andrást a kassai hétvége mellett az idei év eddigi alakulásáról és a közeljövőre vonatkozó terveiről kérdeztük.

 



- A múlt hétvégi Kassa Ralin szoros csatát vívtatok az abszolút 3. helyért Botka Dávidékkal. A párharcból végül ők kerültek ki győztesen, pedig az első napot még Ti zártátok dobogós pozícióban, és 21,8 mp. előnyötök volt velük szemben. Mi történt a második nap, ami miatt így megfordult az állás?

- Azt hiszem, kicsit szétestem fejben, aminek talán a fizikai és mentális fáradtság volt az oka. Az előtte levő hétvégén mi ugye elindultunk az Európa-bajnokságba beszámító Barum Ralin, ahol ugyan kiestünk, de majdnem végigmentünk a 240 km-es távon, és ez körülbelül kétszer annyi, mint egy magyar ob versenytávja. Kassán az első napon még nagyon jól kezdtünk, és ahogy említetted is, ott voltunk az abszolút 3. helyen Herczigék és Kazárék mögött, de a második nap több hibát is vétettem, volt, hogy bementem egy bokorba és tolatni kellett, Botka Dávid meg közben több gyorsot is megnyert, így végül ő került ki győztesen ebből a csatából. Hozzá kell tennem, hogy jelenleg nincs hivatalos végeredmény, és éppen az ő neve van becsillagozva a nem hivatalos eredménylistán. Van valami ügy, amiben vizsgálódnak, de ennek a részleteiről én nem sokat tudok. Ami biztos, hogy jó verseny volt ez a Kassa Rali, én élveztem.  

 

- Hogyan összegeznéd az idei éved eddigi alakulását? Nem indultál minden ob-futamon, helyette viszont külföldön is feltűntél több rangos versenyen. Hol láthatunk versenyezni a folytatásban?

- Őszintén szólva az Európa-bajnokság engem jelen pillanatban jobban vonz, mint az ob, és nagyon megfogott a kinti légkör. A szerencse ugyan a Jänner Ralin és a Barum Ralin is elpártolt tőlünk, de nagyon tetszett az, amit a kinti versenyeinken tapasztaltam, ezért idén is szeretnék még egy Eb-futamon rajthoz állni, vagy Svájcban, vagy a Korzika Ralin. Emellett itthon, a Budapest Ralin szeretnék még elindulni. A jövő évi terveinkről viszont egyelőre még nem tudok beszámolni, az még a jövő zenéje.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: