DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Talán megtörik a jég

Elérkezett az Országos Bajnokság újabb futama ezúttal aszfalton és Kassán. A szlovákiai versenyre az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt is komolyan készült, győztes veszprémi megmérettetése után most aszfalton szeretne bizonyítani.

Ollé Sándor- Tóth Zsolt:

 

"Igazából a kassai pályák mindig nagyon tetszettek, igazi technikás rali pályák, egyetlen bajom van velük, hogy öt éve egyszer sem értem rajta végig" Vagy technikai hiba miatt álltunk ki, vagy egy defekt folytán nem volt értelme tovább folytatni, emiatt van némi fenntartás bennem. Éppen ezért különösen fontos volt, hogy most is beiktassunk egy komolyabb tesztet. A futóművet állítgattuk, remélem jó irányba haladtunk, mert egy teljesen új beállítást választottunk, amilyennel még nem mentünk, és ami elsőre nagyon jónak bizonyult. A Miskolcon előjött műszaki problémát megoldottuk, a futómű teljesen rám lett hangolva, hiszen eddig mindig az előre kapott beállításokkal mentünk. Nem érzésre, hanem időre állítottuk a futóművet, mert nagyon fontos, hogy gyorsan és pontosan menjünk, ha már ilyen előkelő helyen állunk a bajnokságban. Aztán majd kiderül, hogy ezt mennyire sikerül tartanom, hiszen ha elkap a hév, elkezdek kézifékezgetni, ami időben lassít"

 

Az erősebb mezőny engem is doppingol, de még van kihez mérni magunkat a magyar mezőnyben. Ahhoz, hogy itthon is az élmezőnyhöz tartozzak, még fel kell nőnöm, murván már megvan a megfelelő gyorsaságunk, szeretném, ha aszfalton is tudnánk ilyen tempóban menni.

 

Természetesen motivál a veszprémi győzelmünk, de a csapat helyén kezeli ezt az abszolút első helyet. Nem kérdés, hogy murván gyorsabbak vagyunk, aszfalton eddig akkor tudtunk kiugróan teljesíteni, ha extrémek voltak a körülmények. Talán a száraz aszfalton sokkal precízebben kell mennem, ha sikerül azt megcsinálni, amit kihoztunk a teszteken, akkor elérhetünk jó eredményeket. Szerencsére minket nem nyomaszt a teljesítménykényszer, nincs teher, a lényeg, hogy jó hangulat legyen és kihozzuk magunkból a maximumot!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: