DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Kurtos-Bagó: Jöjjön a kassai csatamező

A sikertelen veszprémi futam óta, arra vár Kurtos Róbert és Bagó László, hogy a legközelebbi versenyen rajthoz állhasson. Ennek most hétvégén eljön az ideje, és nem máshol, mint a számukra hazai pályának mondható 40. Kassa Rallyn. Robival arról beszélgettem, hogy mi történt azóta velük, és a Mitsubishivel, és hogyan készültek a tőlük úgymond egy köpésre lévő pályákra.

Az idén nem volt túl sok szerencsétek a murvával. Fehérváron is, és Veszprémben is volt elég gondotok a Micuval. Sikerült a verdát helyreállítani?

- Tényleg adódtak nehézségeink mostanában, de azért továbbra is arra törekszünk, hogy versenykilométereket, és pontokat gyűjtsünk a bajnokságban. Az autóval meg úgy vagyunk, hogy mindig épül, szépül olyan mértékben, ahogy időnk és az anyagiak engedik. Persze, ami fontos az fontos.Úgyhogy, ha valaki ott akar állni a következő versenyen is a rajtnál, annak tenni kell érte. Mi próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni mindenből. Veszprémben sem volt akkora gondunk csak éppenséggel szétlazult a difink, és nem volt hajtásunk. Ezek mind csak bosszantóak, hogy fel kell adni egy versenyt, de azótaorvosoltuk mindent.

 

Egy ideje úgy alakult mindig idő híján, hogy nem tudtatok tesztelni. Most mi a helyzet ezzel, így Kassa előtt?

- Végre minden időben kész lett, így lehetőségünk volt tesztelni is. Mindenképpen jó menni pár kilométert egy-egy verseny előtt, mert ugye jobb, ha ott ugrik ki a bajság, mint a versenyen. Elég sokat tudtunk most menni. Bár attól függ kinek mi a sok, nekünk ez most az elmúlt időszakhoz sok, mert olyan 30-40 km-t sikerült gurulni vele. Semmi nyűgje nem jött elő, reméljük nem is fog.

 

Ha jól emlékszem, pont egy éve cserélted le az Opelt a Mitsubishire, és Kassán mentél vele először, nem sok szerencsével. Mire számítasz most?

- Igen, tényleg így van. Hogy repül az idő. Ne is mondd, tavaly az első nap minden oké volt, viszont a második nap első gyorsaságiján az osztóművük szétment, és kiállni kényszerültünk. Pedig nagyon jó időket mentünk, és a harmadik helyről adtuk fel akkor a csatát. Ez remélhetőleg nem ismétlődik meg idén. Sőt semmi más kellemetlenséget nem szeretnénk helyette kapni.

 

Kassán nehéz, de annál inkább élvezhető szakaszok várnak rátok. Idén mi a célotok?

- Valóban kemény pályákról beszélünk, de valamiért mi szeretjük. Talán pont az van meg ezekben a szakaszokban, aminek minden versenyben benne kellene lennie, hogy technikásak. Próbálunk egy nagyon jó itinert írni, és azzal nagyon jó időket autózni. A következő lépés pedig az lesz, hogy célba érjünk, és a végén majd látjuk, hogy hány ponttal gyarapodunk, és talán még jó helyezést is elérünk a tavalyi harmadik helyért kárpótlásul.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: