DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Dankó-Kaszás: Nyomjuk majd, mint süket a csengőt

Dankó András és Kaszás Milán a Baranya Kupán mindent megtett a célba érésért. Olyannyira, hogy négy kerékből, csak három működőképes maradt a verseny végére, de ez is elég volt a dobogós helyezéshez. Azóta természetesen orvosolva lettek a problémák. Megszépülve és revíziózva áll rajthoz a Citroen Saxo a 40. Kassa Rallyn.

"Emlékeim szerint talán egyszer jártunk édesapámmal Kassa környékén, na de abban biztos vagyok, hogy a versenyhez nem volt sajnos köze. Úgyhogy idei hagyományunkat követjük, miszerint ezeket a gyorsokat sem ismerjük. Azért kíváncsiskodtam egy keveset, és megnéztem egy-két belsőkamerás felvételt a neten, hogy mégis közelebb kerüljek kicsit a kassai pályákhoz. Ez vajmi kevés most így elsődlegesen, de bízunk magunkban, és a csapat segítségében, akik már többször is jó eredményt értek el Kassán. Ismerik a környéket, tudnak majd mindenben tájékoztatást adni, és mi mindig örülünk a jó tanácsnak. Már most tudjuk, hogy mire kell figyelnünk, hol kell vigyázni. Persze ennek a többségét a rajtolás pillanatában szelektálni fogja az agyam, és csak nyomom neki, mint süket a csengőt. Egyre bátrabban autózunk a Citroen Saxoval, de valamiért úgy érzem, még mindhármunkban van tartalék. Egy biztos! Célba érés kötelező, és a dobogós helyet nem engedjük át most sem másoknak." -közölte a tényeket Andris jókedvűen.

 

Még egy futamon sem lehetett a srácokat óvatosba, olyan papás módon versenyezni látni, és az elmondásukból ítélve most sem fog elaludni a közönség a pályán, ha megérkezik a Saxo. Remélhetőleg négy keréken sikerül a dobogó valamelyik fokára állniuk, nem úgy, mint Komlón.

 

"Kassa"Kassa. Hmmm"ja tényleg ott lesz most verseny. Tudom, hogy hol van, hogy ne tudnám, de ha mégsem majd a GPS segít. Tudod,a navigátornak is kellhet olykor navigátor. Ekkor jön képbe a GPS, amiolyan, mint a Googli"csak ő az "utazós" legjobb barátod. Csak ugye ez egyáltalán nem nyugtat meg engem, hiszen a kassai gyorsok csakis hallomásból, és videókból vannak meg. Ez nagyon karcsú vigasz számunkra, de olyan jól megoldottuk eddig is ezeket a problémákat, hogy ezért én nem is szoktam túlaggódni előre a dolgokat. Úgy mondanám, hogy tudom, hogy versenyre megyünk"tudom, hogy ezeket a szakaszokat "sem" ismerjük, és azt is tudom, hogy minden működni fog így is. A Saxo kész van, mi ott leszünk, a csapat ott lesz"másra nekünk nincs is szükségünk. Majd a verseny végén ismét egy pezsgőre. Mert az csak dukál egy dobogós helyhez"nem?!" - élcelődött Milán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: