DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Hodosi Gábor: Nagy kedvencük Kassa

A Hodosi Gábor - Holló Barnabás kettős a fehérvári futamot követően kicsit a nyárra koncentrálva, hagyták picit pihenni a murván legyilkolt Ladát. Azonban most, hogy hétvégén megrendezésre kerül a 40. Kassa Rally, iszonyat tempóban készülnek a versenyre. Gabóval és Barnával beszélgettem, arról, hogy mik a terveik Kassán.

"Szerintem nagyon jól állunk, van már a kocsiban kuplung, van rajta kerék is hátul"elől még nincs, és váltó sincs még. Kell szelepet állítani, meg vezérlést nézni"de ez mondom csupa apróság. Van miből csemegézni, de én ezt ma már ki is akarom próbálni, hogy ketyeg. Kicsit gurulni kellene ma még vele, mert a váltónak ugye össze kell kopni, aztán ismét olajat cserélni. A lényeg, hogy kész leszünk, és irány Kassa. Az autóban ugye minden új, ez persze nem azt jelenti, hogy bármi nem romolhat el, de talán kisebb lesz az esély a meghibásodásra. Nézegettük már az útvonallapot, hogy jobban felidézzük a tavalyi pályákat, és őszintén megmondom, hogy nagyon sok volt azért számunkra ez a három hónap kiesés. Szóval várjuk már a versenyt, mert nagyon jó kis technikás szakaszok vannak, ahol lehet haladni. Tavaly volt egy ilyen "balradőlés szindrómája" a kocsinak, ezért nem tudtunk határon autózni, bár ennek ellenére második helyen végeztünk. Most minden egyben van ahhoz, hogy jól felkészített, és tesztelt autóval álljunk rajthoz, és élvezzük a kassai pályákat, melyek tényleg nagyon jók. Az élvezetes autózás az első most is, de azért nem felejtjük el menet közben azt sem, hogy elől kell végezni, hogy a bajnokságban ne a második helyen legyünk, hanem az elsőn." - mondta Gabó bízva a legjobbakban.

 

Az egész évben kategória társakban szűkölködő páros reménykedik, hogy most tényleg ki lesz a kategóriájuk, mert pont hárman indulnak Kassán. Elvileg lesz kivel csatázni, de gyakorlatilag ez mindig csak a versenyen dől el.

 

"Rohadt fáradt vagyok, de nincs idő ezzel foglalkozni, mert lassan megöregszünk, és majd akkor lesz idő pihenni. Most meg csináljuk, amit szeretünk, amit vállaltunk és erről szól az élet. Ebbe pedig beletartozik a rali, úgyhogy nincs mese készülünk Kassára. Az egyik legjobb versenyről beszélünk, ahol jó a pálya minősége, és a vonalvezetése is. Nem titok, hogy a kassai gyorsokat sok hazainál többre nézem, ezért talán nagyobb kedvvel indulunk útnak, mint máskor. Ami az idén keservesen nyögvenyelős volt, az a kategória probléma. Kevesen voltunk egész évben, ezért össze-vissza sorolgattak minket. Most úgy néz ki megleszünk, így értékelhető lesz a kategóriánk, hát nagyon bízunk benne, mert ez az év csak kínlódás volt ebből a szempontból. A lényeg az, hogy legyen összerakva a kocsi időben, és ne kelljen szaladnom a gyorsaságin" mert írni még tudok is futás közben, na de, hogy a 23 km-t nem tudom csak úgy lefutni, abban biztos vagyok." - poénkodott Barna.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: