DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

WRC: Minden ralin három esélyes az izgalmak fokozásért

Új szabályt vezethet be a rali-világbajnokság: 2015-től a versenyek utolsó szakasza döntővé léphet elő, ahol az addigi legjobb három helyezett egyenlő esélyekkel száll harcba a győzelemért.

Az új, radikális forgatókönyvről már korábban is szó esett - akkor még olyan formában, hogy az első két helyezett mérkőzhet meg egymással. A következő évre vonatkozó szabályváltoztatásokat szeptemberben jelentik majd be, az Autosport szerint közöttük lehet a háromesélyes döntő szakasz is.

 

Nem csak a legjobb három helyezett osztja le egymás között a dobogós pozíciókat: a negyedik, ötödik, hatodik versenyző a negyedik, a hetedik, nyolcadik, kilencedik a hetedik, a tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik pedig a tizedik helyért - az utolsó pontért - mérkőzik majd meg.

 



Oliver Ciesla, a WRC promóterének képviselője reméli, hogy a koncepció tárt karokra talál majd. A szakember az izgalmak fokozásával érvel. "Az emberek megjósolhatatlan kimenetelt szeretnének, ami nyitottá teszi az eredményt egészen addig, ameddig csak lehetséges. Ezen kell dolgoznunk: hogyan tehetjük lehetővé a 300 kilométeres táv és három versenynap ellenére?"

 

"Milyen modellt találhatunk, amely még az utolsó órát is izgalmassá teszi? Minden héten lépéseket teszünk a megfelelő irányba." Ciesla hozzátette, korábban számos kritikát kapott elképzelésük, de egyre több támogatót szereznek. "Sikerül mindinkább lecsökkenteni a káros mellékhatásokat. A tulajdonosok széles körű jóváhagyását szereztük meg. A változás nem túl nagy, de mégis több szükség lesz arra, hogy az elejétől fogva teljes gázzal kelljen menni."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: