DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Turán Friciék a dobogón

Nehéz verseny volt. Sáros és száraz részek váltogatták egymást a gyorsasági szakaszokon - a csapatoknak és versenyzőknek pedig reagálni kellett a változó körülményekre. Az élmezőny tagjai jó tempót diktáltak, s közéjük tartozott a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős is, amely a Veszprém-rali végén a pódium harmadik fokán ünnepelhetett. S ezzel megszerezte az R5-ös Peugeot 208-as első dobogós helyét Magyarországon.

Jó eredmény, főleg annak tudatában, hogy szombat este még az volt a kérdés, vajon sikerül-e megtalálni a hibát, ami miatt az autó alacsony fordulatszám-tartományban erőtlen volt, s ami miatt csak a hetedik helyről várhatták a folytatást. Vasárnap reggel ez már nem volt kérdés - a TRT turbót cserélt az esti, 45 perces szervizben, Friciék pedig megkezdték a felzárkózást a Peugeot-val.

 

"A műszaki gond megoldásával nagyot léptünk előre, sokat gyorsultunk - mindent egybevetve négy helyet jöttünk előre - mondta Turán Frici, aki azt is hozzátette, az összetett élmezőnyéből Kazár Miklós mögötte végzett, míg Herczig Norbert sajnos kiesett, így a pontversenyben is sikerült feljebb zárkózniuk, összerázódott a mezőny. - Jó kis verseny volt ez, a végén már jó időket tudtunk autózni, főleg a hajmáskéri szakasz tetszett nagyon. Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen szép ez a harmadik hely, és a power stage-en plusz négy fontos pontot is begyűjtöttünk, de mi kitűnően gumiztunk az utolsó szakaszra, sajnáltuk, hogy nem tartották meg, talán még feljebb tudtunk volna zárkózni."



 No igen, az utolsó szakasz... 

A rajt előtt leszakadt az ég, semmit sem lehetett látni, és az előfutók beszámolói alapján bizonyos részeken alig lehetett átmenni. A rendezők először húsz perccel elhalasztották a rajtot, majd megint hússzal, végül pedig törölték a szakaszt. Úgyhogy hiába álltak ott Friciék nyitott Hankook gumikkal, ami tökéletes lett volna ezen a terepen, végül nem próbálhatták ki, hogy jól választottak-e.

"Ezen a versenyen kellett a szerencse nekünk is, az ellenfeleknek is, összességében pedig nem lehetünk elégedetlenek, hiszen megszereztük az R5-ös Peugeot első dobogós helyét Magyarországon, s ez nekünk nagyon fontos" - tette hozzá Turán Frigyes.


 

Ami a navigátort, Zsiros Gábort illeti, ő szinte hősies tettet hajtott végre azzal, hogy végigversenyezte a hétvégét, hiszen a hétközi teszten (másik autóval és másik pilótával) bukott, a jobb szeme csúnyán bevérzett és fájt a háta, de egy pisszenést sem hallatott egész hét végén, s bizonyította, mekkora szíve van.

 

"Nagyon élveztem a vasárnapi napot, apró lépésekkel haladtunk előre, s a végén felállhattunk a dobogóra. összességében jó munkát végeztünk, s a Peugeot tökéletesen működött. Fricinek is visszajött az önbizalma, mert szombaton kissé értetlenül álltunk az eredmények előtt, de végül is mindannyian jó élményekkel távozunk Veszprémből. Én szeretnék külön köszönetet mondani a Fájdalom Ambulanciának, amely Dr. Magyar Mátyás vezetésével sokat tett azért, hogy versenyezhessek a hétvégén. Szerdán és csütörtökön őszintén szólva még nem gondoltam, hogy pénteken megkezdhetem a tréninget, hiszen a szemem nagyon bevérzett, és a hátam is fájt, de a versenyen a sérülések már semmiben sem akadályoztak.Profi csapat nélkül ez nem sikerülhetett volna..." - nyilatkozta Zsiros Gábor.

 

 

VESZPRÉM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA

 

Abszolút végeredmény:

1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (AS Rallyesport Europe, Ford Fiesta S2000) 1:10:44.9,

2. Krózser Menyhért, Papp György (MHH Rallye Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 14.1 másodperc hátrány,

3. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Peugeot 208 R5) 29.7 mp h.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: