DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Kubica lengyelországi borulása (onboard felvétel)

Az idei rali-világbajnokság a hetedik fordulójánál tart, de Robert Kubicának továbbra is csak egy balesetmentes hétvégéje volt.

Hazai versenyét sem tudta baleset nélkül teljesíteni Robert Kubica, aki már a Lengyel Rali második szakaszán fejre állította a Fiestát. Az egykori F1-es versenyző a Kruklanki mellett futott gyorsaságin szaladt le az útról, és borult fel egy mezőn, de szerencsére a nézők azonnal a segítségére siettek, és az autó sem sérült meg különösebben, így mindössze 28,3 másodpercet veszített a szakaszon, persze ez is elég volt ahhoz, hogy minden esélyét elveszítse a dobogóra.

 

 

"Átmentem egy emelkedőn, ami nagyobb volt, mint amit vártam. Nem tudtam fékezni, árokba szaladtam, és megpördültem. Ki kellett volna mennem egyenesen, ám megpróbáltam javítani, ezért megpördültem, és a nézőknek kellett segíteni rajtam" - mondta a lengyel, aki másnap javított, hiszen a negyedik gyorsaságin például csak Mikkelsen tudta megverni, viszont nem ez volt az utolsó hibája, szombaton néhány perccel 11 óra előtt ismét elhagyta az utat, de autója ezt az esetet néhány karcolással megúszta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: