DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Ogier-é az első nap Lengyelországban

Nem hozta zavarba a világbajnoki címvédő Sebastien Ogier-t, hogy elsőként rajtolva neki kellett takarítania a pályát a Lengyel Rally csütörtök délutáni első két szakaszán, a napi három szakaszból kettőt megnyerve az élről várhatja a pénteki folytatást. A mezőny egyetlen magyar versenyzőpárosa a mezőny végéről várja folytatást.

A világbajnoki cím védője az idei bajnokság jelenlegi listavezetője fittyet hányva takarítói szerepkörére azonnal támadásba lendült a lengyel pályákon és már az első gyorsaságin magághoz ragadta a vezetést. Némi meglepetésre Ogier mögé ezúttal nem Latvala (a finn csak a 9. helyen kezdte a versenyt) hanem norvég csapattársa, Andreas Mikkelsen sorakozott fel a második helyen, majd az idegen terephez általában remekül alkalmazkodó Kris Meeke érkezett célba a harmadik helyen.



 

Ezt követően is folytatódtak a nem várt események, a nap leghosszabb szakaszán a Hyundai finn reménysége, Juho Hanninen talált végig leggyorsabban, miközben Mikkelsen újabb második helyével az összetettben átvette a vezetést Ogiertől. A norvég fiú azonban nem nagyon dőlhetett hátra 4 tizedmásodperces előnye birtokában, mivel a napi záró szakaszon fordított sorrendben rajtolt a mezőny.



 



 

És amíg a mezőny nagy része az átláthatatlan por miatt szinte vakon botorkált végig a rövid, 2 és félkilométeres Mikolajki Arénán, addig az utolsóként rajtoló Ogier számára már egész kedvező körülmények alakultak ki, a francia újabb szakaszgyőzelmével több mint 3 másodpercet mért csapattársára, így pénteken ő várhatja az első helyről a folytatást.



 



 

Mikkelsen mögött Kris Meeke megőrizte harmadik helyét a nap végéig, őt azonban Juho Hanninen szorongatja, aki mögött viszont Mads Ostberg lohol. Ostbergtől egy kissé leszakadva egy újabb boly következik, a csütörtökön hetedik helyen célba érő Thierry Neuville és a 13. helyen záró Elfyn Evans között kevesebb mint 20 másodperc a differencia, így holnap minden egyes pontszerző helyért kőkeményen meg kell majd küzdeni.

 

Egyelőre nincs sok oka az ünneplésre a hazai közönségnek, hiszen három Fiesta WRC-s pilótájuk közül senkinek nem sikerült beverekednie magát a TOP10-be, Kubica már a második gyorsaságin felborította a Fordot, de ez a kaland kevesebb, mint fél percébe került és nap végi 12. helyén még bőven van ideje javítani. A nemzeti hős Krzysztos Holowczyc és Michal Solowow egyelőre a 16. helyért csatázik, kettejük között kerek 4 másodperc az eltérés Holek javára.