DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Sajtós-Diósi újra együtt

Újra együtt versenyez a Sajtós Dénes, Diósi János duó, a hétvégi AMTOSZ - (Rali-Túra Biatlon) NATURALI Bajnokság idei második versenyén a 14. Vectra Line Rallye-n. Diónak az ózdi versenyt egy lábsérülés miatt kellett kihagynia.

Szilágyi Tamás (csapatkoordinátor): - Az előző versenyen szerzett technikai problémákat kijavítottuk, és a váltónk és a kuplungunk is készen áll a hétvégi lábatlani 14. Vectra Line Rallye-ra. Szeretünk itt versenyezni, sok szép emlékünk származik innen, hiszen az A-s korszakban nagyon sok győzelmet vittünk haza erről a helyszínről. Ebből fakadóan a pályákra is csak jókat tudunk mondani, és örülünk, hogy visszatér a Tardosi pálya. Dénes nagyon szereti a "lobogós" részeket, és itt meg is kaphatja őket. 



 

- Pár évvel ezelőtt, mindig azt mondtam, a győzelem a cél, most viszont inkább a célba érést tűztük ki. Az autónk jól fel van készítve, és a srácok is nagyon várják, hogy újra itt mehessenek.



 

- Az idei első versenyen kölcsön navigátorral mentünk, mert csapatunk megszokott tagja Diósi János egy lábsérüléssel bajlódott. örömmel jelentem be, ezen a versenyen újra Dió diktálja majd az itinert.

 



 

- Szerettük volna az autót a verseny előtt kipróbálni, de sajnos erre alkalmunk és helyszínünk sincsen. Értjük mi, hogy egy kötelező teszt megszervezése nem kis feladat és pénz, de szerintünk ez nyugodt szívvel mehetne a rajtceremónia és a Park Fermé rovására. Mert ezeknek a mi szemszögünkben nincs nagy jelentősége.

 



 

- Amellett hogy az autót szeretnénk célba vinni a lehető legjobb eredmény elérése mellett, vigyáznunk is kell rá, hiszen a verseny után egy héttel Kunmadarason is ott kell lennünk. Még mielőtt valaki azt gondolná gyorsulásra adtuk a fejünket, szólunk, hogy nem. A csapatunk főszerelőjének, Kiss Györgynek az autója megállt a két héttel ezelőtti Poco Loco Autós és Motoros Drag Országos Bajnokság budapesti versenyén. Mivel a motorja nem készül el időben, azt gondoltuk, kölcsönadjuk a miénket neki, majd végül úgy döntöttünk, viheti az egész autót is.

:-)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: