DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Dankó András: Kerek volt minden

Dankó András már a székesfehérvári verseny előtt megmondta, hogy alkalmi navigátorára, Nagy Petire fog hagyatkozni. Ezt százszázalékosan be is tartotta, aminek egy dobogós helyezés lett az eredménye. Mindketten örülnek a győzelemnek, Andris pedig hálás, hogy Peti mindenben segítette a verseny alatt.

Murvás versenyre számítottatok végig, mert az a kedvenc. Mennyire élveztétek az aszfaltot?

- Tényleg a versenykiírás kezdetéig lázban voltunk, hogy újra murván mehessünk, és kicsit váratlanul is ért minket, hogy aszfalton kell mégis autóznunk, de végül minden olyan jól összejött, hogy ennél jobb már nem is lehetett volna. A gyorsokat, és egymást sem ismertük, de nagymértékben köszönhető Petinek a siker. Hálás vagyok, hogy ő navigált nekem. Valószínűleg azért tetszett ennyire az aszfaltos verseny is, mert sokat tanultam a hétvégén, és ettől felbuzdulva mondhatom, hogy talán még az aszfalt is lehet kedvenc.

 


Legközelebb már ismét Milánnal fogtok versenyezni. Mi az, amit át tudsz adni majd számára, amit a Fehérvár Rallyen tanultál?

- Igen, Milánnal fogunk már indulni a veszprémi murvás versenyen, ahol próbálom majd használni a most tanultakat. A legjobb az lett volna, ha van egy belsőkameránk, de erről most megfeledkeztünk a nagy sietségben. Ezt biztosan kiküszöböljük a következő versenyen, hogy abból is kiszűrjük majd a hibáinkat, illetve az erősségeinket. Amit Peti elmondott a verseny ideje alatt, azt mindet megbeszéljük Milánnal, hogy Veszprémben már együtt tudjuk majd alkalmazni. Ez úgyis erre van szánva ez az év, a tanulásra, nem siettetjük a dolgokat.

 


Bükfürdőn elég sokat kalandoztatok. Most is volt benne részetek?

- Ajajjjjjj, azt meghiszem. Peti biztatásának köszönhetően kicsit bátrabban autóztam, és belementem olyan helyzetekbe, amikbe így kezdetekben nem biztos, hogy kéne, de bíztam a tapasztalatában, és mint utólag kiderült jól tettem. Többször is úgy nézett ki a helyzet, hogy kiesünk, vagy beesünk, de szerencsére valahogy mindig jól sült el minden. A verseny végére kuplung nélkül maradtunk, amire én azt mondtam volna, hogy akkor itt fel is adtuk, de Peti ezt is megoldotta. Elmagyarázta, hogy érhetünk így is célba, és be is értünk.

 


A családod meglepetésként ott várt a szervizparkban. Ez fel is tette a verseny végeztével az í-re a pontot?

- Tudtam, hogy a testvéreim, és édesapám, ha tudnak, lejönnek a versenyre, de hogy mikor célba érünk és begurulunk a szervizbe, ott vár még pluszban a kisfiam és a feleségem is"ez elmondhatatlan érzés volt. Olyan volt, mint egy álom. Célba értünk, N3-as kategóriában harmadikok lettünk, és ezt az örömöt megoszthattam a családommal. A kisfiam azonnal elfoglalta a helyemet a versenyautóban, és a kupára is azt mondta, hogy az övé, ami az egész csapat arcára mosolyt csalt. Köszönöm szépen, hogy ilyen kerekké tették számomra ezt a versenyt, mert ez nélkülük nem működne.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: