DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Krózser egy győzelem, egy második hely

Egy győzelmet és egy második helyezést szerzett a hétvégén Krózser Menyhért és Papp György Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel a Fehérvár Ralin. Az MHH Team párosa szombaton megnyerte az Országos Murva Ralibajnokság második futamát, amivel a Bükfürdő Rali után a második győzelmüket aratták és toronymagasan vezetik a murvabajnokságot.

Vasárnap az Országos Ralibajnokság értékelésében második helyezést szereztek, amivel megismételték pályafutásuk legjobb ORB-eredményét. A sok serleg és bajnoki pont mellett Krózser a csapat fejlődését tartotta a legfontosabbnak.



 



 

Krózser Menyhért: - Nagyon örülök a murvabajnokságban elért győzelmünknek és hogy nagy előnnyel vezetjük ezt a sorozatot. Annak is örülök, hogy ORB-futamot vezettünk, több gyorsasági szakaszt is nyertünk és a győzelemért is versenyben voltunk.



 



 

Szombaton a második gyorsaságin volt egy túlcsúszásunk, amikor utolértük az előttünk induló porát és egy pillanatra elvesztettem a koncentrációmat. Ezt leszámítva szombaton minden úgy működött, ahogy elterveztük.



 

Vasárnap az aszfaltos gyorsaságikon az első kör jól sikerült, az előnyünket beosztva megőriztük az első helyünket. A második körben volt egy apró hibám. Az utolsó gyorsaságin pedig szétugrott a váltókulisszánk. A gyorsaságin sikerült valahogy ötödikbe rakni és úgy jöttünk le a szakaszról. Azt hittem, elveszítettük a második helyezésünket is, de szerencsére volt annyi előnyünk, hogy még ez a műszaki hiba is belefért.



 



 

Nagyon örülök mind a két eredménynek, szerintem ez hatalmas elismerés az MHH Teamnek, és nagyon jó visszajelzés volt arra, hogy jó úton járunk. Sokat dolgoztunk azért, hogy ez az eredmény megszülethessen, és még sok munka áll előttünk, de az ilyen versenyekből nagyon sok erőt tudunk meríteni.



 

A FEHÉRVÁR RALI VÉGEREDMÉNYE:



 

1. Herczig Norbert-Igor Bacigal, Skoda Fabia S2000, 1:17:06,4

2. Krózser Menyhért-Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +36,7

3. Kazár Miklós-Szőke Tamás, Ford Fiesta RRC, +40,4

4. Botka Dávid-Mihalik Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +48,5

5. Turán Frigyes-Zsiros Gábor, Peugeot 208 T16 R5, +53,6

6. Ollé Sándor-Tóth Zsolt, Ford Fiesta S2000, +1:47,2

7. Lukács Kornél-Mesterházi Márk, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +2:44,1

8. Balogh János-Holczer Dániel, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +2:59,2

9. Kovács Antal-Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo 6/9, +3:14,5

10. Spitzmüller-Szigeti, Mitsubishi Lancer Evo X R4, +3:21,0



 

A FEHÉRVÁR RALI MURVA BAJNOKI FUTAM VÉGEREDMÉNYE:



 

1. Krózser Menyhért-Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, 42:21,3

2. Herczig Norbert-Igor Bacigal, Skoda Fabia S2000, +7,1

3. Kazár Miklós-Szőke Tamás, Ford Fiesta RRC, +25,8

4. Botka Dávid-Mihalik Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +27,6

5. Turán Frigyes-Zsiros Gábor, Peugeot 208 T16 R5, +33,8

6. Ollé Sándor-Tóth Zsolt, Ford Fiesta S2000, +45,4

7. Lukács Kornél-Mesterházi Márk, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +1:00,4

8. Balogh János-Holczer Dániel, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +1:46,2

9. Kovács Antal-Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo 6/9, +1:58,5

10. Nagy Mátyás-Nagy Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +2:01,6

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: