DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Turán Friciék ráhangolódtak a Peugeot-ra

Turán Frigyes és Zsiros Gábor a murvás pályák után aszfalton folytatta az ismerkedést a vadonatúj Peugeot 208 T16 R5-tel a Székesfehérvár-rali második versenynapján. A pilótának tetszett, amit tapasztalt, s bár ezt az autót teljesen másképp kell vezetni, mint a Super2000-est, lassan kezd ráérezni a ""finomságokra". Az új Peugeot-val futott első versenyüket az abszolút ötödik helyen zárták Turán Friciék, akik nap közben egy időre átvették a negyedik pozíciót is.

"Az első kör afféle tanulókör volt számunkra, arról szereztünk tapasztalatot, miként is kell menni ezzel az autóval aszfalton - mondta Frici. "Nem csupán a 208-as jelentett újdonságot, hanem a pályák is, hiszen én még nem versenyeztem errefelé. Az autóval semmiféle technikai gond nem volt, éreztem, hogy folyamatosan javulni tudtunk, s az is tetszett, hogy sok nézőt láttam a pályák szélén, úgy tűnik, megint kezdenek megtelni a gyorsaságik emberekkel."



 



 

A csapat a második kör előtt a szervizparkban változtatott a 208-as beállításain, amely által jobb lett a kezelhetősége - ezek azok a lépések, amelyeket mindenképpen meg kell tenni ahhoz, hogy a páros előbb-utóbb tökéletes összhangban mozogjon a versenygéppel.



 

"A vasárnapi szakaszok alapvetően jól sikerültek, sajnálom a szombati defektet és megforgást, mert azokkal sokat veszítettünk. Az eredmény így sem rossz, bár nyilván szerettünk volna már az első versenyünkön dobogóra állni, ugyanakkor látni kell, hogy ehhez az autóhoz még nincs hosszabb áttételű váltónk - az még csak ezután érkezik meg a gyárból -, a 175 km/óra körüli végsebesség pedig már murván sem volt túl sok, aszfalton meg pláne" - nyilatkozta a Turán Motorsport pilótája.



 



 

Navigátora, Zsiros Gábor is egyetértett vele, ugyanakkor hozzátette: a tanulóversenyen sokat, nagyon sokat haladtak előre. "Ezzel az autóval alapvetően másként kell közlekedni, mint a Super2000-essel, de sokat fejlődtünk, és sokat haladtunk a futómű beállításaival is. Murván a kisebb hibák ellenére hamar felvettük a tempót és aszfalton sem volt gond. Az már most látszik, hogy a Peugeot nagyon gyors autó lesz, csak kell még egy kis idő, hogy egymásra hangolódjunk."



 



 

SZÉKESFEHÉRVÁR-RALI, AZ OB 2. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 

1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 1:17:06.4,

2. Krózser, Papp (MHH Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 26.7 másodperc hátrány,

3. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Ford Fiesta RRC) 40.4 mp h.,

4. Botka, Mihalik (Botka Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 48.5 mp h.,

5. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Peugeot 208 T16 R5) 53.6 mp h.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: