DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

A Volkswagen még öt évig biztosan a WRC-ben marad

Újabb győzelme után a német márka bejelentette, hogy 2019-ig elkötelezett marad a rali-világbajnokság mellett.

A VW részvétele eddig a 2015-ös szezonig volt biztos, a vezetőség azonban úgy döntött, hogy további négy évig még biztosan az indulók között lesznek. Az egyik fontos érv a maradás mellett az, hogy a rali-vb-n alkalmazott technológia nagymértékben felhasználható az utcai autók fejlesztésében.

 

"A rali-világbajnokság nagyszerű terep a Volkswagen számára, hogy demonstrálja autói hatékonyságát, dinamikáját és megbízhatóságát a globális piac előtt" - mondta Dr. Heinz-Jakob Neusser, az igazgatótanács motorsportért felelős tagja. "Ez a széria közelebb áll a produkciós járműveknél használt technológiához, mint bármely másik világbajnokság, és olyan környezetben zajlik, amellyel ügyfeleink szerte a világon nap mint nap találkoznak. Ezen kívül sok millió ember szereti ezt a látványos sportot."

 



Jost Capito motorsport-igazgató, a ralis részleg főnöke hozzátette: "A Volkswagennek korábban sosem volt ennyire hosszú távú motorsport programja ebben a nagyságban, ez a hit pedig motiválja egész csapatunkat, hogy egy másodpercig se üljünk a babérjainkon." Capito kiemelt egy fontos tényezőt, amit a Volkswagen elvár a WRC szervezőitől. "A bajnokság sikerének egyik előfeltétele egy televízióra optimalizált formátum, hogy a ralizást még vonzóbbá tegye a nagyközönség számára. Felszólítjuk a promótereket, hogy dolgozzanak együtt a gyártókkal annak érdekében, hogy a médiában való megjelenés jelentősen növekedjen."

 

A Volkswagen Sebastien Ogier-vel 2012-ben érkezett a WRC-be, a francia pilóta azonban abban az évben Skoda Fabiát vezetett. A Volkswagen Polo R a következő idényben mutatkozott be. A gyártó az azóta eltelt 19 versenyből 16-ot megnyert, köztük az idei összes ralit. Az utolsó nem volkswagenes győzelmet Dani Sordo aratta a Citroennel tavaly augusztusban.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: