DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Latvala, Ogier sorrend Szardínián (videóval)

A címből azt gondolná az ember, hogy eseménytelen versenynapon vannak túl a versenyzők, pedig ez nem is lehetne nagyobb tévedés.

A tegnap esti szuperspeciált Hirvonen nyerte meg, majd ma reggel a tegnapi és a mai hosszú etapozás után viszonylag későn kezdett a mezőny. A hyundaiosok kihasználva az előnyös késői rajtpozíciót már a napi elsőn magukhoz ragadták a kezdeményezést, Neuville nyerte az elsőt csapattársa Hänninen előtt. A VW-sek ekkor a takarítással voltak elfoglalva és szorgalmasan gyűjtötték a másodperceket, Latvalának még egy lelazult légtelenítő csavar is megnehezítette az életét.

 

A napi másodikon Hänninen volt a leggyorsabb, aki ezzel ideiglenesen átvette a vezetést, bár Neuville ott volt a sarkában. Ekkor Prokop volt a harmadik az összetettben legjobb Fordosként, Hirvonen is lőtávolban volt eddig, mindössze 11 másodperccel volt lemaradva a másik finntől, de ez után jött a feketeleves, a négyes előtti szokásos kerékcsere alatt kigyulladt a Fiesta, és hiába próbálták oltani az autót, az porig égett, így Mikkonak idejekorán véget ért az idei szárd verseny.