DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Ezzel az autóval indul a Peugeot a 2015-ös Dakaron

A Peugeot Sport felfedte az első képet a 2008 DKR nevű modellről, arról az autóról, amellyel jövőre visszatérnek a Dakar ralira.

A csapat három autóját Carlos Sainz, Stephane Peterhansel és Cyril Despres fogják vezetni a 2015 januárjában rajtoló megmérettetésen. A Peugeot négy- helyett kétkerékmeghajtású lett, amely inkább az elmúlt versenyeken előtérbe került homokos terepen, mintsem a technikásabb, jobb kigyorsítást igénylő szakaszokon lehet igazán hatékony.

 

"Miután már az előző két Dakart is kétkerékmeghajtású autóval teljesítettem, biztos vagyok benne, hogy ilyen megoldással lehet megnyerni a versenyt" - mondta Sainz, aki 2010-ben tudta elsőként zárni a legendás eseményt.

 



"Mélyrehatóan áttanulmányoztuk a raliban világszerte jelenlévő megoldásokat, és mérlegeltük a különféle lehetőségek előnyeit" - tette hozzá a projekt vezetője, Jean-Christophe Pailler. "Végül olyan utat választottunk, amely alapvetően eltér a többség által választott iránytól."

 

"Figyelembe véve, hogy a kétkerekes áttételezés hatékonyabb a homokban, végül ez mellett döntöttünk. Ez lehetővé tette számunkra, hogy nagyobb kerekeket rakjunk fel az autóra."

 

A Peugeot utoljára 1990-ben nyerte meg a Dakart még Ari Vatanen vezetésével. Pilótafelállásukat és autójukat elnézve pedig nem is kérdés, hogy jövő évi visszatérésükkor azonnal ennek a sikernek a megismétlése lesz a céljuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: