DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Markó Gergőék Miskolcon a dobogón

Markó Gergőék az idei évet is az Országos Rallye Bajnokság első osztályában teljesítik, maradt a Mitsubishi, maradt a 3. kategória, gyűjtögetik a versenykilométereket, és az év első versenyén máris a kategória 3. helyén végeztek.

A Miskolc Rallye előtt egy hosszabb teszttel próbáltak ráhangolódni a versenyszezonra, ahol a lehetőségeikhez mérten 30-40 km-t sikerült autózniuk. A pénteki prológon bemelegítésként egy diósgyőri focistát autózatott meg Gergő, így szerezve meg az első élményeket a népkerti salakon. 



 

Markó Gergő: "Az első métereket Futács Márkóval tettük meg, volt is ebből egy kis viccelődés, hiszen megkérdezték tőle, hogy ment-e már itt versenyautóval, és persze mondta, hogy még nem. Ekkor jött a vállveregetés, hogy "ne izgulj, a sofőröd sem!" J Vittem pár kört, de azt hiszem - így elsőre - mindkettőnknek tetszett. Majd sikerült élesben, időre is teljesíteni a prológot, ahol már szárazabb volt a pálya, mint a korábbi "élményautóztatás" során, de ennek ellenére is úgy tudnám jellemezni, hogy egy élmény volt! Hihetetlen mennyiségű ember nézte végig a rendezvényt!"



 



 

A prológon szerzett élmények után a szombati napon a diósgyőri stadionból vágott neki a mezőny a gyorsaságiknak, és még itt is nagyon sok szurkoló - legyen az focit vagy autósportot kedvelő - várta meg, hogy az autók kigördüljenek a parcferméből, ami szintén megadta a kezdő hangulatot a versenyzőknek.



 

Markó Gergő: "Jöttek az esti szakaszok, melyek elsőre érdekesen alakultak. Titkon abban bíztam, hogy a bükkszenti pályán sikerült talán egy picit villantanom, hiszen ez egy jól ismert, hazai szakasz nekem, de érdekes módon mégis a mályinkai - kicsit extrémebb - gyorsasági sikerült jobban. Talán benne volt ebben az is, hogy a kategóriatársakhoz képest mi kb. 15-20 autóval hátrébb rajtoltunk, így mire mi a pályára értünk, az már jócskán megváltozott, szinte egy kör eltolódással teljesítettük ugyanazt a gyorsot, mint az ellenfelek. A mályinkai pályán nem jött ki ennyire a különbség, valamivel jobban sikerültek a dolgok, de azért az előttünk rajtoló lengyel párost mindkétszer utolértem, akik ugyan félreálltak, de sokat mentünk a porában, ami nagyon hátráltatott."



 

Az első napon a kategória 5. helyén zártak, innen várták a másnapi folytatást, amikor még hat gyorsasági teljesítése volt a feladat.



 

Markó Gergő: "A vasárnapi gyorsok között voltak rövidebbek, lassabbak, de a végén azért ott volt a sátai, az "ereszd el a hajamat" jeligére szóló. Ezen a napon már közelebb rajtoltunk a mezőnyben a kategóriatársakhoz, így a nagy különbséget itt már nem foghatom a pálya romlására! J Bár az igazság az, hogy itt már nem is voltak akkora különbségek, ezek már inkább reálisak voltak, főként figyelembe véve azt, hogy milyen állapotú abroncsokkal mentünk, ill. mekkora az én kilométer-hiányosságom ebben a sportágban."



 

A versenyen végül a kategória 3. helyén, és az abszolút értékelés 15. helyén zártak.



 

Markó Gergő: "Ehhez kellett egy kis szerencse is, és mások szerencsétlensége is. Úgy vélem, nagyjából a negyedik helyen tudtunk volna végezni, ha Maticsék nem esnek ki. Elégedettek vagyunk az eredménnyel, a kategóriatársakhoz képest a különbségek reálisak. Remélem év vége felé már nem szerencsével, hanem igazi meccsel lehet a dobogóért küzdenünk. A dobogó eleje viszont még annyira messze van, hogy ahhoz mg egy-két éven át gyűjtögetnem kell a kilométereket. Az új navigátorommal is kezdünk összeérni, egy-két futam még kell, hogy összeszokjunk, és hogy ő is visszarázódjon. Szerintem komoly probléma és hiányosság nélkül végigcsináltuk ezt a hétvégét, bakizgattunk mind a ketten, de ez szerintem kezdő párosként még belefér!"



 

Most következik 2 hónap szünet a rallye bajnokságban, de Gergő számára a downhill sportágban nem, és mint ahogyan mondta is, ő most majd ott - kicsi erőnléttel - készül a Fehérvár Rallye-ra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: