DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Kettős Lada győzelem a historicban Miskolcon

Mindkét szezonnyitó futamot Lada nyerte az Országos Historic Ralibajnokságban. A Vredestein-Miskolc Rali két versenynapján két külön versenyt rendeztek a historic mezőny számára.

Az első napon az újonc Stepán-Bán kettős volt a leggyorsabb egy VFTS-motoros 2101-essel, másnap pedig a historicban szintén újonc Veréb-Papp duó nyert VFTS-sel. Mindketten replica kategóriában indultak, ahol engedélyezett a versenygumi használat. Az FIA homológ historic autók versenyében mindkét napon a Wirtmann-Barna kettős volt a leggyorsabb a vadonatúj Mk II-es Ford Escorttal.



 

14 páros állt rajthoz a rendkívül nehéz versenyen, amelynek különlegességét az adta, hogy az első nap éjszaka versenyzett a mezőny, másnap viszonylag rövid alvás után - amelyet az óraátállítás is megrövidített - nappal folytatódott a megmérettetés.



 



 

Már tavaly is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy egyre több Lada-versenyző érkezik a historic replica kategóriájába. Ez az idén is folytatódott. Első osztályból és rali 2-ből is érkeztek párosok, de újoncok is akadtak a mezőnyben, ahol így összesen nyolc zsigulis páros állt rajthoz. Sajnos a Lada-mezőny összetoborzásában élen álló Zsiros Imre, Zsírpapa egy korábbi sérülésének kiújulása miatt nem tudott rajthoz állni. Ezúton is jobbulást kívánunk neki!



 

Az első napi négy gyorsaságiból álló versenyt a rali 2-ből a historicba érkező Stepán Árpád-Bán Viktor kettős nyerte, egy Kereklámpás 2101-es karosszériába bújtatott Lada VFTS-sel. "Ez volt a hatodik Miskolc Ralim, de eddig még egyet sem sikerült befejeznem, mindig volt valami műszaki hibám. A győzelem nagyon meglepett, nem számítottam ilyen jó kezdésre" - mondta Stepán. Másnap azonban a szerencse elpártolt tőle és egy elektromos hiba miatt kiesett a versenyből.



 



 

Az első osztályból az idén nyergelt át a historicra Veréb Zoltán és Papp Tamás Lada VFTS-sel, akik az első nap másodikok lettek, vasárnap viszont megnyerték a versenyt. "Régen versenyeztünk már, ezért szombaton kicsit nehezen indult a verseny, (Stepán) Árpi nagyon jól ment, ezúton is gratulálok neki" - mondta Veréb. "örülök, hogy ilyen sok Lada van a mezőnyben, remélem, a következő versenyre még többen leszünk."



 



 

Mindkét nap Wirtmann Ferenc és Barna György voltak a leggyorsabb FIA homológ historic autóval versenyző páros, és vadonatúj Ford Escort Mk II-essel megnyerték a D csoport versenyét. "Nem a győzelem volt a fontos a számunkra, hanem hogy végre mehettem az autóval. Sokat dolgoztunk rajta, a versenyre készült el, gyönyörűen néz ki, fantasztikus a hangja és elmondani nem tudom, milyen nagy élmény vele versenyezni" - lelkendezett Wirtmann.



 

Tavaly már több historic versenyen is láthattuk Csík Zoltánt és testvérét, Csík Zsuzsát a Lada VFTS-sel indul. Ahhoz képest, hogy nemrég kezdtek ralizni, egész szépen beletanultak és mind a két nap az R1-es kategória harmadik helyén végeztek. "Nagyon élveztük a versenyt. Nekünk a rali szórakozás, különösen jó volt, hogy barátommal, Kiscsatári Imivel tudtunk együtt versenyezni és vele együtt szervizelni" - mondta Csík Zoltán.



 

Az első nap megnyerte az R2-es kategóriát Világi Tamás és Jeszenszki Csaba, másnap azonban a cél előtt megállt a Fiat 131 Abarth. "Az első nap jó volt, jól sikerült, nekünk Miskolc hazai pálya. Másnap azonban a Fiat úgy döntött, hogy mivel ilyen drága a benzin, több vizet fogyaszt, mint benzint. Az utolsó gyorsaságiról még lejöttünk, de a céldobogóhoz vezető hat kilométert már nem akarta megtenni" - mesélte Világi.



 

Tavaly még egy A-s Ladában láthattuk Kiscsatári Imrét és Siroki Zoltánt. Az idei évre az autó átalakult VFTS-sé, amivel az első napon az R1 negyedik helyét szerezték meg, másnap viszont beugrottak az árokba. "Szombaton jól kiszúrtam magammal" - mondta Kiscsatári. "Enyhén cukros vagyok, és a szervizparkban elcsábultam pár vaníliás karikára, amitől az utolsó gyorsra teljesen elveszítettem az erőmet. Vasárnap jó alaposan bekezdtem és a második gyorsaságin beugrottam egy félméteres árokba. Ki tudtunk jönni a gyorsaságiról, de fellazult a lengőkar, kiesett az összes hézagoló, ami miatt nem mertem elrajtolni a következő gyorson."



 

A verseny egyik újonca volt Tóth Ottó, aki Zsírpapa navigátorát, Erdélyi Lászlót kapta kölcsön erre a versenyre a Lada VFTS-ben. Az első napot az R1 ötödik helyén zárták, másnap váltóhiba miatt kiestek. "Az egyik szemem sír, a másik nevet" - mondta Tóth. "Nagyon jó volt versenyezni, volt pár műszaki hibánk az első napon is. Másnap eltört az egyik gátlónk, ezért csak vészvillogóval tudtunk végigmenni Kánón, amire húsz éve készültem. A verseny végén pedig megadta magát a váltónk."



 

Nehezen állt össze a verseny Hajdú Gábor és Szélig István számára a Lada VFTS-sel, akik az első nap az R2 második helyét szerezték meg, második nap pedig az elsőt. "Hat évig kocsiztunk együtt, de négy éve nem mentünk, és az első gyorsaságikon egy kicsit vissza kellett szoknia a navigátoromnak a versenytempóhoz. Jó lett volna, ha a tesóm (Zsírpapa) is itt lett volna. Nagy élmény lett volna vele kimenni a salakpályára" - mondta Hajdú.



 



 

Két komoly kihívással is szembe kellett néznie Trakinak: az egyik, hogy ezúttal nem állandó navigátora, hanem felesége, Tollas Kriszta navigált neki, a másik pedig, hogy a szombati versenynap nagyrészt abban az időben zajlott, amikor ő már aludni szokott. "Megoldottuk mind a kettőt. Vasárnap a világosban azért jobban mentünk" - mondta Traki, aki szombaton az R1 hatodik helyét szerezte meg, vasárnap pedig a negyediket.



 

18 év után indult újra raliversenyen Szücs Péter, akinek így Szilassy Lászlóval komoly kihívást okozott a verseny. Ők indultak a mezőny egyetlen A-s 2107-es Ladájával, amivel szombaton az R1 hetedik, vasárnap pedig az ötödik helyét szerezték meg. "Éjszakai gyorsasági, kihordás, jól belecsaptunk a közepében. Az első nap megjártunk egy tisztást, másnap a kormányművel voltak gondjaink és kaptunk egy defektet is, de mind a két nap célba értünk" - mondta Szücs.



 

A sok VFTS között Szecsődi András és Major Erik voltak az R csoport esélyesei Alfa Romeo GTV6-tal. Az autót már jól ismerhetjük, hiszen tavaly Kari ment vele, aki idén nagyon nagy durranásra készül. Szecsődi az első gyorsasági után vezette a versenyt, de az eltört féltengely miatt ki kellett állnia, vasárnap viszont megnyerte az R3-at. "Új volt az autó számunkra, még szokni kellett. Vasárnap volt egy megforgásunk, ami után nem tudtam rükvercet kapcsolni, és meg kellett várni, míg a nézők visszatolnak. Tetszik a historic, jó a mezőny" - mondta Szecsődi.



 



 

Szinte betűre lemásolta Szecsődi esetét Merencsics Árpád és Kulcsár Dániel, akiknek szombaton a második gyorsaságin tört el a féltengelyük a Suzuki Swiftben és kiestek. Ráadásul a vízpumpájuk is megsérült, ami miatt éjszaka fel kellett autózniuk Pestre, reggelre vissza, beszerelték a pumpát és már folytatták is a versenyt, amelyben vasárnap az R1 negyedik helyét szerezték meg. "Szombat éjszaka nem fogadtam volna magunkra, de végül is itt vagyunk a célba. Nagyon megküzdöttünk érte, de megérte" - foglalta össze Merencsics.



 



 

Eredetileg két Renault 5-össel akart indulni Horváth Zsolt és Leitgéb Judit, mindketten sofőrként, de csak az egyik készült el, így összeültek egy versenyre, de így is volt kalandjuk. "Szombaton leszakadt a leömlőnk és lángolt a motortér. A szerelők nagyon sokat dolgoztak az autón, így vasárnap rajthoz tudtunk állni" - mondta Horváth, aki vasárnap a D3 második helyére hozta az autót.



 

Kegyetlenül letolta mind a két nap a Ford Escort XR3i-t ördögh Miklós és Angyal Tamás, akik még a motortartó bakot is kiszakították, és csak a generátor tartotta helyén a motort. "Állati jó idő volt, gyönyörű poharat kaptunk a végén. Megnyertük az E csoportot, hiszen egyedül indultunk. Viszont nagyon jó hangulatú volt a verseny, köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult" - mondta Mixi.



 

A MISKOLC RALI HISTORIC 1. FUTAM VÉGEREDMÉNYE (nem hivatalos)

1. Stepán Árpád-Bán Viktor                  Lada 2101                              R1/1.        40:52,2

2. Veréb Zoltán-Papp Tamás                 Lada VFTS                            R1/2.        +31,5

3. Wirtmann Ferenc-Barna György       Ford Escort Mk 2                   D3/1.        +1:09,8

4. Csík Zoltán-Csík Zsuzsanna              Lada VFTS                            R1/3.        +1:20,5

5. Világi Tamás-Jeszenszki Csaba          Fiat 131 Abarth                      R2/1.        +1:26,0

6. Kiscsatári Imre-Siroki Zoltán             Lada VFTS                            R1/4.        +1:34,9

7. Tóth Ottó-Erdélyi László                   Lada VFTS                            R1/5.        +3:56,0

8. Hajdú Gábor-Szélig István                Lada VFTS                            R2/2.        +4:30,0

9. Traki-Tollas Kriszta                            Lada VFTS                            R1/6.        +5:16,5

10. Szücs Péter-Szilassy László             Lada 2107                              R1/7.        +5:43,2

11. ördögh Miklós-Angyal Tamás        Ford Escort XR3i                   E2/1.        +19:49,2



 

A MISKOLC RALI HISTORIC 2. FUTAM VÉGEREDMÉNYE (nem hivatalos)

1. Veréb Zoltán-Papp Tamás                 Lada VFTS                            R1/1.        45:17,8

2. Wirtmann Ferenc-Barna György       Ford Escort Mk 2                   D3/1.        +27,8

3. Szecsődi András-Major Erik              Alfa Romeo GTV6                R3/1.        +38,7

4. Merencsics Árpád-Kulcsár Dániel     Suzuki Swift GTI                   R1/2.        +2:06,2

5. Csík Zoltán-Csík Zsuzsanna              Lada VFTS                            R1/3.        +2:17,7

6. Hajdú Gábor-Szélig István                Lada VFTS                            R2/1.        +2:22,0

7. Traki-Tollas Kriszta                            Lada VFTS                            R1/4.        +2:54,3

8. Szücs Péter-Szilassy László               Lada 2107                              R1/5.        +5:00,0

9. Horváth Zsolt-Leitgéb Judit              Renault 5 Alpine Gr2 (D/2)   D3/2.        +8:08,6

10. ördögh Miklós-Angyal Tamás        Ford Escort XR3i                   E2/1.        +19:01,8

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: