DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Hodosi-Holló: Minden jó, ha a vége jó

Hodosi Gábor és Holló Barnabás nagy küzdelem árán tudott a rajthoz állni a 20. Vredestein Miskolc Rallyn, a váratlanul fellépő motorhiba miatt. Végül a hétvégi jó hangulatú, és eredményes verseny feledtette velük a kellemetlenségeket. Jó szájízzel, és a kategória 2. helyért járó kupával távoztak Miskolcról.

Mivel a miskolci salakpályán megrendezésre kerülő prológ kicsit csúszott, így Hodosi Gábor és Holló Barna is már a sötétben autóztak. Ez semmit nem változtatott a szokásos látványos autózásukon, még akkor sem, ha Gabó másképp érezte. Barnának viszont annak ellenére tetszett, hogy annyira nincs odáig, meg vissza a prológért. A lényeg, hogy a nézők tomboltak, tehát egyértelmű volt, hogy a "sötétség fejedelmei" voltak a pályán, akárhogy is érezték belülről.

 

Egy kis pihenés után már indult is szombaton, a gépátvételeken való megmutatkozás, majd gyors távozás a pályabejárásra. A szakaszok ismertek voltak a duó számára, mégis úgy gondolták, hogy jól teszik, ha maximálisan kihasználják az erre szánt idejüket. Ezt meg is tették, és határozottan álltak este az első gyors rajtjában. Volt egy defektjük, és difit is cseréltek, de annyira jól érezték magukat a verseny ideje alatt, hogy nem foglalkoztak semmilyen kis apró bosszúsággal. Minden flottul ment a csapat számára, és ahhoz képest, hogy egy technikai sportról beszélünk, szerencsés hétvégén vannak túl a fiúk.

 

"A-tól Z-ig jó volt minden a Miskolc Rallyn. Az átvételektől kezdve minden nagyon pörgős volt, ami azért feldobja kellő képen az embert. Ez rá is nyomta a bélyeget a hétvégére, mert tényleg nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és viszonylag kevés gondunk volt. A kocsi végre teljesen jól működött, egy szöget nem kellett meghúzni rajta a defekten és a difi cserén kívül. Ahhoz képest, hogy idén első versenyünk volt, nagyon elégedettek vagyunk. Mentünk első időket, ami még inkább a csatázásra hangolt minket. Kánó egy nagyon jó gyors, szeretünk rajta menni, ez meg is látszott az időnkön. Kétszer is mentünk első időt a kategóriában, úgyhogy tényleg csak azt tudjuk mondani, hogy szuperül éreztük magunkat. Barna is, és én is szeretjük, amikor nem a kínlódásról, hanem a rugalmasságról szól egy-egy verseny. Ezt most megkaptuk, tehát mi mást mondhatnánk, mint hogy így kell ezt csinálni. Az, hogy még jó eredményt is elértünk, és a kategória második helyén végeztünk, az meg csak arra ösztökél minket, hogy Bükfürdőn is hasonlóan jól szerepeljünk. Persze mindezt ugyanilyen jó hangulatban, mert az azért sokat számít."- mondta Hodosi Gábor.

 

A srácok igazából rendesen megküzdöttek, hogy ott állhassanak Miskolcon a rajtnál. De most is bebizonyították, hogy nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Cserébe a szerencse melléjük állt, és az idei első kupájukkal távozhattak. Legközelebb Bükfürdőn állnak rajthoz, ahol újból lehet nekik szurkolni a pálya széléről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: